Gazdaság
Varga Mihály: A kormány célja, hogy felzárkózási pályán tartsa a gazdaságot

A tárcavezető hangsúlyozta: folytatni kell a stabilitás és az egyensúly megőrzésére tett lépéseket, amelyeket tavaly év végén kezdtek meg.
Az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek, az átalányadózást könnyítik meg, továbbá az iparűzési adóban várhatók kisebb változások – jelezte.
A pénzügyminiszter kifejtette: az Országgyűlésnek benyújtandó adómódosító javaslatok szerint az átalányadózóknak tizenkettő helyett évente csak négyszer kell majd járulékbevallást benyújtaniuk. Az iparűzési adó esetében a sávos adózást évi 25 millió forintos bevételig választhatják a kisvállalkozások, a legkisebb cégek mindössze 50 ezer forint adót fizethetnek – részletezte.
A kormány arra törekszik, hogy a nehéz időszakban a szankciók ellenére is működőképesek maradjanak a vállalkozások, éppen ezért indított programot a kkv-k energiahatékonyságának javítására – jegyezte meg. Azt is hozzátette, hogy gyármentő program is működik a nagyvállalatok megsegítésére, ezenfelül tovább futnak a Széchényi-kártya Programok, amelyek a piacinál kedvezőbb kamattal juttatják forrásokhoz a cégeket.
Varga Mihály közölte: amennyiben szükségesnek látják, a munkahelyek megőrzésére is indítani fognak programot. Egyelőre a foglalkoztatásban nem történtek drasztikus változások, vannak olyan cégek, amelyek leépítéseket terveznek, de a munkanélküliség továbbra is rendkívül alacsony – mondta.
Kitért arra, hogy a magyar gazdaság importenergiára alapoz, és fontosnak nevezte, hogy a jövőben ez megváltozzon. Az alternatív, lehetőleg hazai kitermelésű energiáknak teret kell adni – jelentette ki.
A jegybank legutóbbi döntéseit kommentálva Varga Mihály azt mondta: a monetáris politikában olyan lépések születtek, amelyek a stabilitást szolgálják. Megerősítette, hogy a hitelkamatok 10–15 százalék felé fognak emelkedni, és az éves átlagos infláció idén 14 százalék körül lesz.
A gazdaságot az utóbbi időben rengeteg kihívás érte, a járvány két-három éve okoz töréseket az ellátási láncokban, erre pedig rárakódnak a háború következményei, amelyek az energiaár-robbanásokon és az infláción keresztül nem csak lokálisan érezhetők – összegezte. Hozzátette, hogy emellett régóta nem tapasztalt súlyosságú aszály rontott tovább a helyzeten, Magyarországon a szárazság 40 százalékkal fogta vissza a mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljesítményét.
Beszélt arról is, hogy az utóbbi egy évben nem olvasott olyan elemzést, amely optimista lett volna, a gazdasági folyamatok világszerte a recesszió irányába mutatnak, a piacok szűkülnek, a lehetőségek korlátozódnak, a német és az amerikai konjunktúraindexek is lefelé mutatnak.
A kormány azon dolgozik, hogy ezeknek a „csapásoknak” a hatása, amelyek a magyar gazdaságot is elérik, minél kisebb legyen, Magyarország felzárkózása tovább folytatódjon, a gazdaság – ezen belül a költségvetés, a cégek és az önkormányzatok is – képes legyen alkalmazkodni az új kihívásokhoz – hangsúlyozta.
„Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk állapodni az Európai Bizottsággal a Magyarországnak járó forrásokról, a megfogalmazott elvárások teljesítése folyamatban van, decemberben jóvá is hagyhatják ezeket” – mondta végül Varga Mihály kérdésre válaszolva a konferencián.