Gazdaság
Lányok Napja Fesztivál az okos pályaválasztás jegyében
A szervező a Nők a Tudományban Egyesület

A szervező Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) közleménye szerint a rendezvény célja, hogy szórakoztató módon mutassa be a fiataloknak az úgynevezett STEM-szakmák (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) sokszínűségét és a jövőben rejlő lehetőségeket.
A fesztiválon délelőtt előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken, délután pedig csapatversenyeken vehetnek részt a fiatalok. Az eseményen kiderül egyebek mellett, hogy mit csinál a UX designer, mi fán terem az adattudós, a környezetvédelmi mérnök vagy a mechatronikai mérnök, mivel foglalkozik az egészségügyi, a logisztikai vagy az anyagmérnök. Továbbá, hogy milyen szoftvert hívnak segítségül a kedvenc hollywoodi sorozataink fordításához, milyen környezetvédelmi megoldásai lehetnek egy mobilcégnek, illetve hogyan működik az öntöződrón és az okostraktor.
A Lányok Napja Fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az esemény honlapján tehetnek meg az érdeklődők . A következő Lányok Napját 2023. április 27-én rendezi meg az egyesület, ezen is számos vállalat, egyetem és kutatóintézet nyitja meg a kapuit a fiatalok előtt.