Gazdaság

Fókuszban a digitális kereskedelem

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) immár negyedik alkalommal rendezi meg szeptember 19–20-án a Budapest Eurasia Forumot, amely idén Sustainable growth and cooperation – How to win the 21st century? címmel a hosszú távú fenntartható növekedés és a nemzetközi együttműködések kapcsolatát állítja középpontba. A kétnapos rendezvény hat tematikus panelben olyan kérdéseket jár körül, mint a pénzügyi központok felemelkedésének tényezői, a jövő sikeres export- és beruházási stratégiái, a körforgásos gazdaság és a megaregionális integrációk szerepe. A fórum egyik előadója Deborah Elms, az Asian Trade Centre alapítója, ügyvezető igazgatója. 

Fókuszban a digitális kereskedelem
Deborah Elms, az Asian Trade Centre alapítója és ügyvezető igazgatója
Fotó: MNB

– Több alkalommal mondta azt, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nem úgy funkcionál, ahogy kellene. Röviden összefoglalná, hogy ön szerint hogyan kellene működnie a WTO-nak a két- és többoldalú együttműködés megkönnyítése érdekében?

– Szerintem a WTO nem rendeltetésszerűen működik. Bár a tagországok egy sor témában tesznek erőfeszítéseket a tárgyalásra, a szervezet mégis kevés egyezményt hozott tető alá 1995-ös indulása óta. Úgy látom a „koronaékszer”, azaz a vitarendezés jelenleg nem elég hatékony, miközben a tagok készek tömérdek kereskedelmi tárgyú egyezmény megtárgyalására és megkötésére – a WTO keretein kívül – kétoldalú vagy regionális alapon, és a legtöbb tartalmaz választási lehetőségeket a vitarendezésre. A tagok, bár nem félnek a kereskedelem kérdésének kezelésétől, ezt mindeddig jórészt a WTO keretein kívül tették. Genfben a tagoknak még kreatívabb módon kell hozzálátniuk bizonyos akadályok elhárításához, hogy képesek legyenek megismételni a sikereket a szervezet keretein belül. 

– A WTO egyik hiányosságaként emlegetik a digitális kereskedelmet érintő szabályok hiányát. Ezek pótlása miért ennyire fontos napjainkban?

– Mivel a digitális gazdaság egyre inkább egyet jelent a gazdaság egészével, jelentős feladat, hogy legyen egy korlátozott globális szabályzórendszer, amely bármilyen digitális kérdés kezelésére képes. A széttagolt kereskedelem kialakításának kockázatai egyre nőnek. Minden egyes WTO-tagnak magának vagy egy, illetve több partnerrel együttműködésben kell kidolgoznia a digitális kereskedelem szabályait. De koordináció hiányában ezek az új szabályok ütközhetnek egymással, és még ha nem is térnek el lényegesen, a megszövegezés finom változtatásai kritikus fontosságúak lehetnek a digitális áruk és szolgáltatások nemzetközi kereskedelmével próbálkozó vállalatok számára. 

– Az Asian Trade Centre vezetőjeként mindig azt mondta, hogy globális szinten soha nem sikerült digitális szabályozórendszert létrehoznunk. E tekintetben mi a legnagyobb kihívást jelentő feladat az ön munkájában a közeljövőben?

– Fontos, hogy az egyes kormányok megértsék a digitális kereskedelem szabályozási széttagoltságából és különböző megközelítéseiből eredő, a kisebb vállalkozásokat is érintő jelentős és egyre növekvő kockázatokat.

– A Budapest Eurasia Forum paneljének, amelyben ön is részt vesz, a fő témája a Geopolitika: Globalizáció vs. Regionalizáció? Változó értékláncok, összekapcsoltság és Eurázsia prosperitása. Kijelenthetjük, hogy összekapcsoltság nélkül nem lesz jólét? 

– Elszigeteltségben nem növekedhetünk. Másokkal való összekapcsolódás nélkül keresztülvihetetlen a lehetőségek teljes körű kiaknázása. Egyetlen hely sem rendelkezik mindennel, amire a sikerhez szüksége van. Ezért döntő fontosságú olyan rendszerek kiépítése és támogatása, amelyek mindannyiunk javát és jólétét biztosítják a jövőben.

Deborah Elms az Ázsiai Kereskedelmi Központ (ATC) alapítója és ügyvezető igazgatója, valamint az Ázsiai Üzleti Kereskedelmi Szövetség (ABTA) elnöke. Egyidejűleg tagja az APCO nemzetközi tanácsadó testületének, a G20 kereskedelmi és beruházási kutatási hálózatának, valamint az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottsága (UN ESCAP) kereskedelmi és beruházási tárgyalási tanácsadó testületének (TINA).

Elms széles körű tapasztalattal rendelkezik a kormányokkal, nemzetközi szervezetekkel és vállalkozásokkal való együttműködésben, és a régió egyik vezető kereskedelempolitikai szakértője. Korábbi vezetői tisztségeiben nemzetközi kereskedelmi csoportokban is aktív volt, hiszen 2017 és 2019 között a Világgazdasági Fórum (WEF) Kereskedelmi és Beruházási Tanácsában, a Global Trade Professionals Alliance (GTPA) Nemzetközi Technikai Tanácsadó Bizottságában, valamint a Kereskedelempolitikai és Jogi Munkacsoport elnökeként tevékenykedett. Jelenlegi munkáját megelőzően Elms a Temasek Alapítvány Kereskedelmi és Tárgyalási Központjának vezetője és a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem S. Rajaratnam School of International Studies nemzetközi politikai gazdaságtani vezető munkatársa volt. 

Elms a Bostoni Egyetemen szerzett alapdiplomát, politikatudományból a washingtoni egyetemen, nemzetközi kapcsolatokból a Dél-kaliforniai Egyetemen szerzett doktori fokozatot. Elms gyakran szerepel a médiában, hogy szakértői elemzéseket adjon a régió kereskedelmi kérdéseiről, és a Talking Trade blogon is publikál.

Kapcsolódó írásaink