Gazdaság
Az üzemanyag-mennyiség negyedét kapja meg 258 benzinkút a jövő héten

A cég a levélben azt írta, hogy az üzemanyagrendelés tervezhetősége, valamint az országos ellátásbiztonság érdekében hozták meg a döntést. Emiatt szeptember 19-étől kezdődően egy héten át, a szerződésekben lefektetett dízel és motorbenzin mennyiség mindössze 25 százalékát tudják csak biztosítani.
Az olajtársaság a sajtó megkeresésére elmondta, az intézkedés célja, hogy mindenkinek jusson üzemanyag. A cég kiemelte, összesen 258 új partnerrel, köztük független benzinkutakkal is szerződést kötöttek márciusban.
A korlátozás csak és kizárólag ezeket a partnereket érinti, hiszen velük a kieső import miatt csak idén bővült az ügyfélkör.
A vállalat hangsúlyozta egyúttal azt is, hogy döntéseiket minden körülmények között mérlegelik mind az ellátásbiztonsági, mind pedig pedig az ügyféligényeknek megfelelően.