Gazdaság
Kedvezőtlen a szankciós politika megítélése Magyarországon

Oroszország és Ukrajna elhúzódó fegyveres konfliktusa, illetve Brüsszel szankciós stratégiája régóta nem tapasztalt háborús gazdasági és energiaválsághoz vezetett a kontinensen, melynek feloldása érdekében – ahogy a Századvég korábbi elemzése rámutatott – elengedhetetlen lenne a béketárgyalások mielőbbi megkezdése – írja a Századvég közleményében.
Úgy fogalmaznak, több jel is arra mutat, hogy a brüsszeli vezetők nem tervezik felülvizsgálni szankcióközpontú politikájukat. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben, szeptember 14-én tartott évértékelő beszédében, világossá tette, hogy érvényben maradnak a szankciók, valamint előre vetítette, hogy az elkövetkező időszak nehéz lesz az európai családoknak, a vállalatoknak pedig több nehéz döntést kell meghozniuk.
Brüsszel büntetőintézkedésekre épülő politikáját ugyanakkor jelentős elutasítottság övezi Magyarországon. A Századvég kutatása szerint a magyarok több mint kétharmada (68 százaléka) kedvezőtlen véleményt fogalmazott meg az Európai Unió Oroszországot célzó szankciós politikájáról, és mindössze 25 százalékuk ítélte kedvezőnek ezt.
Súlyos szankciós recesszióhoz vezethetnek Brüsszel intézkedései – írják a közleményben. A Századvég szerint az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy Brüsszel szankciós lépései nem segítették elő az orosz–ukrán háború mielőbbi lezárását, másfelől a várt következményekkel ellentétes hatásokat is kiváltott. A háború kezdete óta az energiaárak jelentős mértékben emelkedtek, melynek következtében Oroszország 158 milliárd euró bevételre tett szert a kőolaj, a földgáz és a szén értékesítésével a fegyveres konfliktus első hat hónapjában. A szóban forgó összeg valószínűsíthetően felülmúlja az orosz hadi kiadások mértékét, illetve elősegíti a háború további finanszírozását.
Ezzel párhuzamosan a megvalósított és tervezett szankciók, az európai polgárok számára, a hétköznapokban is kézzel fogható negatív következményekkel jártak szerte Európában, mely állítást a felmérés eredményei is alátámasztják. A kutatásból kiderül, hogy a válaszadók 79 százaléka látja úgy, hogy az orosz energiahordozókra kivetett brüsszeli szankciók, illetve a felvázolt szankciós tervek meghatározó szerepet játszanak az üzemanyag- és energiaárak, valamint az infláció meredek emelkedésében – közölték.