Gazdaság

A munkáltatók hat kategóriában pályázhatnak az Év Felelős Foglalkoztatója díjra

Szeptember végéig nyújthatják be pályázataikat a hazai cégek és közintézmények a Technológiai és Ipari Minisztérium háttérintézményei által gondozott munkaerőpiaci és közlekedési kiírásokra. A tárca arra ösztönzi a foglalkoztatókat, hogy dolgozóik jóllétéről, elégedettségéről célzott intézkedésekkel gondoskodjanak, a tiszta és egészséges biciklizést mintaadó kezdeményezésekkel népszerűsítsék – írja a minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében

A munkáltatók hat kategóriában pályázhatnak az Év Felelős Foglalkoztatója díjra
E-biciklik
Fotó: MH

Az OFA Nonprofit Kft. hetedik alkalommal hirdette meg „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjat. A munkáltatók idén hat kategóriában pályázhatnak: elismerés jár a legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak 2000 fős létszámig és felette, a közszféra szervezeteinek és egyéb gazdálkodó szervezeteknek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pedig a legjobb fővárosi pályázót részesíti különdíjban. A most bemutatkozó LOW – Budget különdíj az alacsony költségvetésből megvalósított, a munkavállalói visszajelzések szerint sikeres innovatív megoldásokkal, jó gyakorlatokkal érdemelhető ki.

Szintén először pályázható a „FiatalokÉRT” különdíj, amely a 30 év alattiak foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért leghathatósabban cselekvő cégnek, intézménynek jár. A pályázati felhívás és a teljes dokumentáció az OFA honlapján érhető el.

Az elmúlt évek forgalomszámlálási adatai szerint egyre többen látják be, hogy biciklizni jó. A munkaadók és települések közvetlen intézkedésekkel sokat tehetnek a környezetkímélő közlekedési mód népszerűsítéséért, előnyeinek kidomborításáért. Az idei évben is erre bátorítanak a tizennegyedszerre útnak indított „Kerékpárosbarát” pályázatok. A kitüntető címeket azok kaphatják, akik tavalyi ténykedésükből a leginkább példamutató kerékpáros kezdeményezéseket és fejlesztéseket tudják felmutatni. A munkahelyek közül önálló kategóriákban versenyeznek a multinacionális vállalatok, a nagyvállalatok, a kis- és középvállalkozások és a közintézmények.

Önkormányzatok jelentkezését is várják, a helyhatóságok község, nagyközség, város, megyei jogú város és fővárosi kerület kategóriákban mérkőznek meg a „Kerékpárosbarát Település” elismerésekért. A nevezések a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapjáról nyíló online felületen keresztül adhatók be.

Kapcsolódó írásaink