Gazdaság
Az új magyar légicég nem a Malév helyére pályázik

Hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken fordulnak többek között Budapest és Kolozsvár, illetve Debrecen és Marosvásárhely között az új magyar légitársaság, az Aeroexpress járatai. A cég célja nem más, mint hiánypótló jelleggel gyors légi összeköttetést biztosítani az anyaország, valamint Erdély autóval és vonattal is igencsak lassan és nehézkesen megközelíthető, nagyobb magyarlakta városai közt – tudta meg az Index az Aeroexpresst vezető Somogyi-Tóth Dánieltől.
Somogyi-Tóth Dániel azt is elképzelhetőnek tartja, ha lesz elég utazójuk a most útjára indított erdélyi járatokon, hogy következő lépésként a pécsi, a győri vagy a balatoni repteret is megpróbálják összekötni a távoli, magyarok lakta területekkel. Mindez egyelőre gondolatkísérlet, ám annak kétségtelenül hiánypótló. A cél egyelőre annyi, hogy a két hónapos próbaidőszak végére megtöltsék az Aeroexpress gépparkját jelentő három, harmincfős gépet – írta a lap.
Összhangban a kormány törekvéseivel
kormány fontos törekvése, hogy a Kárpát-medence nagyvárosai repülőgéppel is elérhetőek legyenek Magyarországról - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a debreceni repülőtéren, az Aeroexpress regionális légitársaság járatbejelentő sajtótájékoztatóján
Magyar Levente azt mondta, a Budapestet Kolozsvárral, Debrecent Kolozsvárral és Marosvásárhellyel összekötő járatokat indító légitársaság tevékenysége találkozik a kormány törekvésével, hogy megkönnyítse a kapcsolattartást az anyaország és Erdély között.
A politikus emlékeztetett rá, hogy a magyar állam az év elején átvette a debreceni repülőtér többségi tulajdonát, és az a célja, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő, modern, nagykapacitású repülőtere legyen a régiónak.