Gazdaság
Ismét sikert aratott a Bábolnai Gazdanapok

A csütörtöki megnyitó alkalmával Nagy István agrárminiszter beszédében kiemelte, hogy a kis- és közepes gazdaságok 2023-tól új, emelt szintű kiegészítő jövedelemtámogatásban részesülhetnek. Ez a legkisebb gazdaságok számára is segítség a nehézségek áthidalásához. A kisüzemi pályázati lehetőségek keretében pedig önrész nélkül 15 ezer eurós támogatáshoz juthatnak.
Az Agrárminisztérium különdíjban részesítette az Andest 2005 Kft.-t, valamint a 35. jubileum alkalmából a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok részére miniszteri elismerő oklevelet adományozott, amelyet Haál Gábor igazgató vehetett át. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elismerésben részesítette a Győri Agroker Zrt.-t, míg a rendezői szakmai elismerést Rombauer Tamás érdemelte ki.
A megnyitót követően gazdag szakmai programsorozat vette kezdetét a Bábolnai Gazdanapokon. A kiállítás egyik sajátossága, hogy minden évben színvonalas mozgógép-bemutatókat láthatnak az érdeklődők. A meghatározó gépforgalmazóknak és gépgyártóknak lehetőségük volt működés közben bemutatni az újdonságokat, újításokat, különös tekintettel a precíziós növénytermesztéshez szükséges gépekre, eszközökre. Így az érdeklődő gazdálkodók láthatták, hogy mi szükséges a lehető legjobb gépesítéshez, és az inputanyagok optimalizálásához. A gépbemutatók soha nem látott érdeklődéssel zajlottak, a gazdák tizenöt gépkapcsolást és két drónt láthattak munka közben.
Az Agrárminisztérium Milyen változások várhatók a támogatásokban? – Közös Agrárpolitika 2023 után című konferenciáján azokról a tervezett intézkedésekről volt szó, amelyek közvetlenül befolyásolják a jövő évi tervezést. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kiemelte: „Arra törekedtünk a tervezés során, hogy a jól ismert, a termelőknek a jövedelmezőség szempontjából fontos intézkedések – amennyire lehet – megmaradjanak, ugyanakkor új lehetőségek is nyíljanak.”
A történelemben régen látott mértékű aszály nem kímélte a Bábolnai Gazdanapok kukorica- és cirok-fajtabemutató parcellákat sem. Azonban a fajtabemutatót szervező cégek így is teljes létszámmal képviselték magukat, örömmel megosztották fajtakísérleti tapasztalataikat az érdeklődőkkel. Mindezek mellett a Kukorica Kör Egyesület szervezésében szakmai workshopok sorozatát és kerekasztal-beszélgetéseket tartottak.
A MAGOSZ Ifjú Gazda konferenciáján közel százfős hallgatóság előtt vitatták meg a legaktuálisabb talaj-egészségügyi témákat. A tavaly debütált Bábolna Gazdanapok Fórumon három napon át zajlottak a kerekasztal-beszélgetések: első alkalommal a finanszírozás, hitel és a kezesség kérdéseit vitatták meg a szakértők, majd az agrár-környezetgazdálkodás és a farmmenedzsment fontos témáit járták körül, de nagy érdeklődés mutatkozott a szombaton tartott – most különösen fontos –, öntözésről szóló beszélgetésre is.
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának kihelyezett ülésén a ménesgazdaságok szerepéről és küldetéséről esett szó, valamint a meghívott szakpolitikusok az ágazat helyzetéről tájékozódtak. A kiállításon létesített szaktanácsadási pontokon pedig szakértőktől kérdezhettek a gazdák, és gondolatot cserélhettek egymás között.
Idén már negyedik alkalommal szervezte meg a Magyar Mezőgazdaság Kft. a Szakiskolai Napot. A nagy sikerű rendezvényen most is közel ezer mezőgazdasági technikumi és szakképzőiskolai tanuló vett részt.
A nagy sikerű 2018-as döntő után, ebben az évben ismét a Bábolnai Gazdanapokon rendezték meg az STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságát, ahová négy regionális válogató versenyről kerültek be az ország legprofibb favágói. Az nemzetközi színvonalú, kiváló szervezésű versenyen az ÉSZAKERDŐ 100+ csapata bizonyult a legjobbnak.
A szervező minden évben elismeri a Bábolnai Gazdanapok egyes kiállítóinak kiemelkedő teljesítményét. Idén szakmai különdíjat ítélt meg a Vérteserdő Zrt.-nek és az Andreas Stihl Kft.-nek, valamint a legjobb marketing díját adományozta a Marton Genetics cégcsoportnak. Továbbá az idén tízedik alkalommal adták át az Év Magyar Mezőgépe innovációs díjat, amelyet a szakértő bizottság a Nor-An Kft. hatsoros sávművelőjének ítélt oda.
A kiállítás mindhárom napján szép kora őszi idő várta a látogatókat. Ennek és a színes családi programoknak köszönhetően rekordszámú látogató érkezett a Bábolnai Gazdanapokra.