Gazdaság
Szabadidős célokat szolgáló fejlesztések indulnak Harkányban
A fejlesztések a helyben élő fiatalok városban maradását, és a település turisztikai vonzerejének növelését segítik

A megyei helyhatóság közleménye szerint egy – teljes egészében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretéből megvalósuló – 200 millió forintos beruházás részeként új funkciók biztosításával újítják meg a belvárosi arborétumot.
A meglévő ösvények és régi utca-bútorok helyett, megújított sétányok, új padok várják majd a látogatókat, továbbá tanösvényt alakítanak ki és rekortán futópályát építenek a helyiek és a turisták számára. A gyerekeknek ügyességi és fejlesztő elemeket tartalmazó játszóteret építenek – sorolták a kommünikében.
Egy másik, szintén TOP Plusz forrású projekt során 210 millió forintból a helyi sportcsarnok mellett csapat- és egyéni sportra, valamint szabadidős sportolásra alkalmas fejlesztéseket végeznek, továbbá a közelben új játszóteret és parkolót építenek.
A közlemény szerint a fejlesztések a helyben élő fiatalok városban maradását, illetve a település turisztikai vonzerejének növelését segítik.