Gazdaság

Új magyar légitársaság indul, nagy tervekkel

Az Aeroexpress Regional légitársaság nemrég jelentette be, hogy hétfőtől járatokat indítanak Erdély és Magyarország között. A cég vezetője, Somogyi-Tóth Dániel nemrég a Világgazdaság kérdéseire válaszolva elmondta, a regionális légiközlekedés fejlesztésében ez még csak egy kis lépés.

Új magyar légitársaság indul, nagy tervekkel
A légitársaság stabil repülési hátteret tudhat maga mögött
Fotó: aeroexpress-regional.hu

Hétfőn a cég elindítja járatait Budapest és Kolozsvár közt, Debrecenből pedig Kolozsvárra és Marosvásárhelyre lehet majd repülni. A vállalat résztulajdonosa nemrég a Világgazdaságnak mesélt az indulásról. Somogyi-Tóth Dániel elmondta: a vállalat mögött közvetve az 1991-ben alapított BASe Airlines Zrt. áll, amely szintén magyar vállalat.

Az üzletember arról is beszélt, hogy a BASe Airlines Zrt elsősorban a finn állam megrendelésére üzemeltet járatokat. Az elszabadult energiaárak azonban itt is éreztetik a hatásukat, ebben a gazdasági helyzetben, Somogyi-Tóth Dániel úgy fogalmazott, túlélésre játszanak.

A hétfőn induló járatok kapcsán elmondta, most még csak az biztos, hogy október végéig garantáltan közlekednek, utána pedig az eredmények fényében értékelik a helyzetet. Mindeközben az államnak is forgalmi adatokat szolgáltatnak majd a mostani járatokról, de az utasvisszajelzés egyenlőre hangsúlyosabb lesz.

A vállalat vezetője a regionális fejlesztés kapcsán külön kiemelte Debrecent, hiszen a város a Kárpát-medence földrajzi közepén helyezkedik el, és rohamosan növekszik is. Ezekkel az adottságokkal Debrecen könnyen lehetne egy regionális központ, és indulhatnának innen repülők Salzburgba vagy Krakkóba.

A Malév megszűnése óta ez az első működő magyar légitársaság, a korábbi próbálkozás a csúfos véget ért Sólyom Airways volt.

Kapcsolódó írásaink