Gazdaság

Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány

A rendkívül súlyos aszályhelyzetre tekintettel, a mezőgazdasági termelés finanszírozási helyzetének javítása és az élelmiszer-ellátás biztonsága érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók és a nehéz helyzetben lévő állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint három százalékra mérséklődjön – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány
Nagy István hangsúlyozta, a gazdák a nehézségek idején is számíthatnak a kormányra
Fotó: MH/Purger Tamás

A miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus végéig mintegy 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt. A szárazság és a csapadékhiány a tavaszi vetésű kultúrákat különösen súlyosan érinti, illetve az állattenyésztők takarmánybázisát is veszélyezteti.

A hitelmoratórium lehetőségének megteremtése után újabb kormányzati segítségről született döntés annak érdekében, hogy a termeléshez szükséges inputanyagok robbanásszerűen megemelkedett költségei által eleve nehéz helyzetben lévő gazdálkodók egy jelentős részének napi működését ne lehetetlenítse el az aszály, és a mezőgazdasági termelés további finanszírozása megoldott legyen.

Az ország alapvető érdeke, hogy az őszi mezőgazdasági munkák zavartalanul megkezdődjenek, az élelmiszer-termelés biztosított legyen, az állatok számára a szükséges takarmány pedig rendelkezésre álljon – tette hozzá a tárcavezető.

A szárazság hatalmas károkat okoz idén
A szárazság hatalmas károkat okoz, idén csaknem 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a gazdálkodók kárt
Fotó: MTI

A miniszter hangsúlyozta, az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs javaslatára a kormány az évszázad egyik legsúlyosabb aszályát elszenvedő agrárvállalkozások számára kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét biztosítja.

A döntés értelmében a kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó az általuk újonnan felvételre kerülő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb 14 százalékos kamattámogatást biztosít olyan módon, hogy a felvételre kerülő hitelek éves kamatterhe három százalék legyen.

Objektum doboz

A kiemelt támogatás a tervek szerint a legkésőbb 2022. december 31-ig megkötött új hitelek esetében nyújtható. A program egyéb feltételei változatlanok maradnak. A szükséges jogszabály-módosításokat és a végrehajtásban közreműködő partnerekkel az egyeztetéseket az Agrárminisztérium soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitel minél előbb hozzáférhető legyen – emelte ki Nagy István.

A tárcavezető elmondta, a gazdák a nehézségek idején is számíthatnak a kormányra. Az agrárium előtt álló kihívásokat ugyanis összefogva, a nehézségekből erőt merítve, együtt lehet leküzdeni.

Kapcsolódó írásaink