Gazdaság

Kibővítette zajvédelmi programját a Budapest Airport

A tervek között szerepel az ablakszigetelés, ablakcserék, illetve szellőztető berendezés felszerelése

Mintegy 1,2 milliárd forint értékben indított lakossági zajvédelmi programot szeptember 1-jén a Budapest Airport a több mint tíz éve futó programjának bővítéseként - közölte a cég pénteken.

Kibővítette zajvédelmi programját a Budapest Airport
Nagy zajterheléssel jár a gépek fel- és leszállása
Fotó: MH

A programban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelésének csökkentését segítik a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítványon keresztül.

A három évre rendelkezésére álló mintegy 1,2 milliárd forintból az érintettek pótlólagos ablakszigetelést, ablakcserét kaphatnak, vagy szigeteltethetik a redőnytokot, illetve szellőztető berendezést szereltethetnek fel.  

Korábban 1500 ingatlanra terjedt ki a program, az érintettek száma folyamatosan 4000-re bővül, most először egyes kőbányai ingatlanok tulajdonosai is részt vehetnek benne - közölték. A cég az összes érintettet hamarosan postai úton tájékoztatja a program egyes ütemeiről, a program részleteiről és a jelentkezés menetéről. A részletekről, az érintettek köréről a zajvedelem.bud.hu címen is minden információ elérhető, a weboldalon a promgramba való jelentkezésüket is beadhatják az érintett ingatlantulajdonosok.

Kapcsolódó írásaink