Gazdaság

A Budapest–Belgrád vasútvonal referenciaprojekt

A több mint kétmilliárd dollár értékű Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza referenciaprojekt, hiszen ez az első kínai–magyar fejlesztés, amelyet az Európai Unió szabályai szerint Magyarországon kínai partnerekkel közösen hajtanak végre – mondta a technológiai és ipari miniszter pénteken Kiskőrösön, ahol a helyszínen tájékozódott a munkálatokról.

A Budapest–Belgrád vasútvonal referenciaprojekt
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről tartott sajtótájékoztatón a Kiskőrös vasútállomás közelében lévő rakodóterületen
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Palkovics László hangsúlyozta: a 2025-re elkészülő beruházás jelenlegi szakaszában nagyteljesítményű speciális gépekkel dolgoznak a pálya kialakításán. Hozzátette: a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes megújításával a Kínából Európába tartó áruk a görögországi kikötők érintésével leggyorsabban Magyarországon keresztül érhetik majd el úti céljukat.

Stratégiai, hazai és nemzetközi szempontból is kiemelt jelentőségű a projekt - emelte ki.

Kitért arra, hogy a vasútvonal részévé vált a Kínát, Ázsiát Európával összekötő, úgynevezett selyemútnak, amelynek Ukrajnán keresztül, Oroszország, Kazahsztán érintésével Kínába tartó szakasza most nem használható, de a Törökországon keresztül Európába érkező szakaszon biztosított a közlekedés. Nyáron a szerb, bolgár és török társminiszterekkel megállapodást írtak alá, hogy a Boszporusz alatt átjövő, úgynevezett középső selyemút is csatlakozik ebbe a vasútvonalba - közölte.

Elsőrendű érdeknek nevezte, hogy bármely irányba is tart a selyemút, vasúti szakasza Magyarországon keresztül haladjon. Fontosnak tartotta azt is, hogy azt a vasúti forgalmat, amely az építés idején esetleg másfelé megy, visszatereljék majd Magyarországra. Hozzátette: a Szeged-Röszke-Szabadka közötti szakasz már elkészült, így van egy kerülőút, amíg a teljes vágányzár mellett a következő szakaszt építik - jegyezte meg.

Palkovics László bejelentette, hogy a pályahasználati díj jelentős részét ebben az időszakban elengedik a fuvarozó vállalatoknak. Az év végéig 2,2 milliárd forinttal, jövőre 10 milliárd forinttal kevesebbet fizetnek majd a pálya használatáért, így nem tevődik át a közútra még ebben az átmeneti időszakban sem a vasúti forgalom illetve nem kerüli el Magyarországot - fűzte hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy a pályaszakasz északi része a Budapest elővárosi forgalmat is támogatja majd, hiszen az ezáltal létrehozott ütemes menetrend a jelenlegi, körülbelül egymillió utasszámot lényegesen meg tudja majd emelni. Kifejezetten magas színvonalú, gyors, kényelmes és biztonságos közlekedési mód jelenik majd meg - közölte.

Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: a helyszínen látható 150-es számú vasútvonal idén 140 éves, az első, Budapest-Szabadka közötti szakaszát 1882-ben adták át a forgalomnak. A tavaly októberben kezdődött munkálatok most újabb, gyorsabb fázisba léptek - tette hozzá, megjegyezve: a kiskőrösi vasútállomáson elkezdődött a vágánystabilizáló nagygépes munkavégzés. A mintegy 160 kilométeres pálya 22,5 tonnás tengelyterhelésre épül, amely lehetővé teszi a gyors személyforgalmat és a nagy tömegű áruk szállítását - tette hozzá.

Átépül 341 kilométer pálya, 91 szintbeni, kettő különszintű keresztezés, 13 gyalogos peronaluljáró, 26 lift, 29 ezer négyzetméter kényelmes beszállást biztosító magasperon épül, kialakítanak 381 P+R és 410 B+R parkolót. Továbbá 59 kilométeren zaj-és rezgésvédelmet. Ezt a vasútvonalat a legmodernebb ETCS 2 (European Train Control System) szintű egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszerrel és korszerű biztosítóberendezéssel is felszerelik - sorolta.     Az Európai Unió célja, hogy 2050-re a közepes távolságú személy-és áruszállítás 50 százalékát vasútra és vízi útra terelje, ezáltal a közlekedésből eredő károsanyag-kibocsátást 60 százalékkal csökkentse - tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató kitért arra is, hogy ezen a vasútvonalon korábban heti tíz pár áruszállító vonat közlekedett húsz kocsival és szerelvényenként negyven konténerrel. Ez hetente 800 konténert és 40 ezer kamiont terelt át közútról a vasútra. A vasúti áruszállítás kilencszer kisebb károsanyag-kibocsátással rendelkezik, mint a közúti áruszállítás - mondta.

A személyszállításban elővárosi viszonylatban 20 perccel rövidebb lesz a menetidő, a Budapest-Kelebia útvonalon 1 órával rövidebb, a Budapest és Belgrád közötti jelenlegi csaknem 8 órás menetidő 3,5 órára fog csökkenni - számolt be.

Sárvári István, a kivitelező V-Híd Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években mintegy 20 milliárd forintos befektetés során gépesítettek. Hozzátette: minden olyan géppel és nagy géppel rendelkeznek, amely ahhoz szükséges, hogy az időben és megfelelő minőségben építsék meg a vasútvonalakat.

Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője és Bányai Gábor Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos üdvözölték a térség szempontjából is kiemelt jelentőségű beruházást.

A MÁV közleménye szerint a Soroksár és Kelebia között további szakaszokon is folyamatban vannak a munkálatok, Szeptember 1-től megindul a Kiskunhalas-Kisszállás szakaszon az új nyomvonal földmunkája a V-Híd tulajdonában lévő gépekkel és eszközökkel.
 

Kapcsolódó írásaink