Gazdaság
Javult a fiatalok foglalkoztatása is

A munkanélküliek száma júliusban 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mint tudatták, a május–júliusi három hónapos időszakban az állástalanok átlagos létszáma százhatvanezer, rátájuk 3,3 százalékos volt. A 15–74 éves munkanélküliek létszáma harminchétezerrel, mutatójuk 0,8 százalékponttal apadt a tavaly május–júliusi három hónap átlagához képest.
A 15–24 éves állástalanok száma harmincezerre, rátájuk 4,8 százalékponttal 9,9 százalékra mérséklődött. Ennek ellenére az összes munkanélküli 18,5 százaléka közülük került ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi statisztikája 0,6 százalékponttal 2,8 százalékra csökkent, míg az 55–74 évesek három százalékos értéke lényegében nem változott.
A KSH mérései szerint az elsődleges piacon dolgozók száma hatvanhétezerrel, a külföldön lévőké pedig tizenháromezerrel nőtt. Ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatotti státust hatezren hagyták el az április–júniusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest. Az állásban lévők számának növekedését a munkanélküliek negyvenegyezres csökkenése és a gazdaságba újonnan belépő aktív népesség harmincháromezres emelkedése fedezte.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) ugyancsak friss adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők száma júliusban 232 ezer volt, alig hétszázzal több, mint júniusban, amivel megszakadt az előző négy hónapban tapasztalt csökkenés. Egy év alatt a regisztrált álláskeresők száma harmincegyezerrel, azaz 11,8 százalékkal mérséklődött.
Idén nyáron először fordult elő, hogy egymást követő két hónapban, júniusban és júliusban is 4,7 millió fő fölött alakult a foglalkoztatottak száma - hívta fel a figyelmet a KSH jelentéséhez fűzött kommentárjában csütörtökön a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). Utaltak rá, a 2010-ben mindössze ötvenhat százalékos foglalkoztatási ráta a kormány intézkedéseinek köszönhetően tartósan hetvennégy százaléknál magasabban alakul. Kutnyánszky Zsolt, a tárca iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára hangsúlyozta, a foglalkoztatás a nemzetközi válságjelenségek közepette csúcsra jár Magyarországon, s több mutatóban is a rendszerváltás óta mért legkedvezőbb adatokkal büszkélkedhetünk. Hozzátette, a vállalkozások regionális munkaerő támogatása augusztus közepétől ismét a bérköltségek részleges állami átvállalásával ösztönzi akár tízezer vidéki álláskereső elhelyezkedését.