Gazdaság
A repülőgyártás is Oroszországtól függ

Nemrég csak az Airbus hathatós lobbizása miatt sikerült elvetni azt brüsszeli tervet, hogy szankciók alá vonják az orosz VSMPO-Avisma (VSPMO) nevű vállalatot, amely a világ legnagyobb titánium-előállítója. Ez az anyag elengedhetetlen a repülőgépek építésében, mivel erős, korrózióálló és sokkal könnyebb, mint az acél. A világ titániumának csaknem felét a repülőgépiparban használják fel.
A VSPMO szolgáltatja az európai Airbus titániumszükségletének mintegy felét, a cég legnagyobb amerikai riválisának, a Boeingnek pedig mintegy harmadát.
Az amerikai földtani intézet szerint Oroszország a világ készleteinek nagyjából egyötödét állította elő a világjárvány előtt, ezzel a harmadik helyen áll Kína és Japán mögött (40 és 25 százalék).
Kína hazai Boeing-riválisa majdnem kész
Kína C919-es keskeny törzsű repülőgépe, az ország első hazai tervezésű kereskedelmi utasszállító repülőgépe közeledik a tanúsításhoz, miután sikeresen teljesítette a próbarepülési feladatokat - közölte közösségi oldalán az állami Commercial Aircraft Corp of China (COMAC). A gyártó szerint hat tesztrepülőgép sikeresen teljesítette a feladatokat, és a repülőgép most már készen áll arra, hogy megkapja a kereskedelmi üzemeltetéshez szükséges repülési engedélyt a kínai polgári légiközlekedési hatóságtól.
Peking még 2008-ban indította el a C919-es repülőgép programját, de szabályozási és műszaki akadályok özönével kellett szembenéznie, többek között az amerikai exportellenőrzés miatt. Bár a repülőgépet Kínában szerelik össze, a C919 nyugati alkatrészek felhasználásával készül, így például a repülésirányító berendezések és a sugárhajtóművek is Nyugatról érkeznek. A gyártás 2011-ben kezdődött, és az első prototípus 2015-ben készült el. Az első C919-est várhatóan augusztusban adják át az állami tulajdonú China Eastern Airlines számára. A légitársaság még 2021 márciusában adott le megrendelést öt C919-es repülőgépre.
A C919-est az európai Airbus 320neo és az amerikai Boeing 737 MAX repülőgépek vetélytársának tervezték.
Az Airbus vezérigazgatója azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Wallstreet Journalnak: „Akiket szankcionálnánk, azok mi magunk lennénk. Ami a VSMPO-t illeti, ha ők nem szállítanak többé a világ globális repülőgépiparának, akkor vége a történetnek.”
Persze fontos azt is figyelembe venni, hogy amennyiben érdekei úgy kívánják, Oroszország is bármikor leállíthatja az összes titániumexportot, és átirányíthatja azt Kínába.