Gazdaság
Drágábban bérelhetnek lakást a diákok

A közleményben ismertetik: a fővárosban a téglalakások havi bérleti díja 184 ezer forintra nőtt az idén, ami 8,7 százalékkal magasabb a tavalyi átlagnál. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a közleményben kifejtette, a belvárosban mért, 191 ezer forintos számtani középérték a bérleti díj 12 százalékos emelkedését jelenti egy év alatt. Budán a 193 ezer forintos havi bérleti díj 5 százalékkal magasabb a tavalyinál, míg a külső pesti kerületek 142 ezer forintos bérleti díja 3,5 százalékos emelkedés.
Nagy a szórás a kerületek között. Az egyetemisták által kedvelt XI. kerületben átlagosan 176 ezret, míg a szemközti IX. kerületben 163 ezer forintot kérnek a bérbeadók. A fővárosban továbbra is az I. kerületben a legdrágább lakást bérelni (238 ezer forint), ettől nem sokkal marad el a VI. kerület (232 ezer forint), míg a harmadik helyen holtversenyben a II. és az V. kerület áll (220 ezer forint). A 200 ezer forintos átlagos havi bérleti díjat még a III. kerület lépte át. A XIII. kerületben, ahol évek óta a legtöbb bérbeadás történik, 185 ezer forint az átlag. Ezzel szemben a külső pesti kerületekben 150 ezer forint alatt maradtak a bérleti díjak, a legolcsóbb a XX. kerület 126 ezer forinttal.
Az emelkedés mértéke éppen a diákok által kedvelt belső kerületekben a legmarkánsabb, hiszen a koronavírus-járvány ezekben a városrészekben vetette vissza leginkább a bérleti piacot – közölte Soóki-Tóth Gábor.
A XIII. kerületen kívül, ahol nem nőttek az árak tavaly óta, a többi belvárosi kerületben 15–25 százalék közötti áremelkedést figyelt meg az Otthon Centrum. Budán az I. kerület drágult a leginkább (25 százalékkal), míg a többi kerületben ez alatt (5–10 százalék között) maradt az árváltozás. A külső pesti kerületek közül elsősorban a dél-pesti XX. és XXI. kerület drágult (10–15 százalékkal), míg a többi kerületben a tavalyi áron lehetett lakást bérelni.
Az összesítés szerint vidéken, a legnagyobb egyetemi városokban az első fél évben megkötött lakásbérleti tranzakciók alapján a havi bérleti díj átlagosan 111 ezer forint volt, ami 7,6 százalékos emelkedés egy év alatt. A legdrágább város Győr (átlagosan 125 ezer forint havonta), amelyet Kecskemét (118 ezer forint havonta) Debrecen (108 ezer forint/hónap), Szeged (107 ezer forint/hónap), majd Miskolc követ (104 ezer forint/hónap).