Gazdaság

Eső helyett moratórium

A kormány hitelmoratóriumot rendel el 2022 szeptemberétől 2023 év végéig a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire. A gazdák dönthetnek arról, hogy élnek-e a lehetőséggel.

Eső helyett moratórium
A végbemenő éghajlati változások miatt a jövőben szükségessé válik a hazai öntözési infrastruktúra fejlesztése
Fotó: MTI

Mint kiderült, a mezőgazdasági vállalkozásokat érintő hitelmoratórium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs öt pontból álló intézkedéscsomagjának egyik eleme, amely az aszálykár hatásait igyekszik enyhíteni.

Molnár Dániel makroközgazdász a Magyar Hírlapnak elmondta, a többi intézkedés egyrészt adminisztratív tehercsökkentést tartalmaz, illetve pénzügyi támogatást az állattartóknak, valamint az állami öntözőművek energiaköltségeinek fedezésére. A száraz időjárás Európa jelentős részét érinti, míg Magyarországon elsősorban az Alföldet, de a Nyugat-Dunántúlon is a korábbi években megszokottnál kevesebb csapadék hullott az elmúlt hónapokban.

Hangsúlyozta: az aszály visszaveti a termést, amely a jelenlegi háborús környezetben, amikor az ukrán export kiesése miatt eleve hiány van a piacokon több mezőgazdasági termékből, rendkívül kedvezőtlen helyzetet teremt. A terméshozam visszaesése pedig a mezőgazdasági vállalatok jövedelmezőségét rontja.

Kifejtette: a hitellel rendelkező vállalkozások esetében ez jelentős probléma lehet, ők jellemzően azért vettek fel beruházási hitelt, hogy majd a fejlesztések révén elért magasabb jövedelemből vissza tudják azt fizetni.

Alacsonyabb jövedelmezőség mellett a törlesztés megnehezülhet, így pont azok a vállalkozások kerülhetnek csődveszélybe, amelyek a fejlesztéseik révén magasabb hatékonyságot lennének képesek elérni. A forgóeszközhitelek ellenben az alacsony tőkeellátottságot hivatottak orvosolni, amely a mezőgazdaságban a kiadások és bevételek időben eltérő teljesülése miatt okoz nehézséget – magyarázta.

Felhívta a figyelmet többek között arra is, hogy a hitelmoratórium mindkét hiteltípus esetében úgy segíti a vállalatokat, hogy elhalaszthatják a törlesztést, biztosítva ezzel a működésüket, amíg a jövedelmezőségük helyre nem áll. Fontos azonban, hogy csak azok a vállalatok vegyék igénybe a moratóriumot, amelyek ténylegesen rászorulnak, különben a törlesztési időszak meghosszabbodásával kell szembenézniük – tette hozzá a szakértő.

Emellett Molnár Dániel szerint ki kell emelni, hogy a hitelmoratórium csak rövid távú megoldásként funkcionálhat, hosszabb távon figyelembe véve a végbemenő éghajlati változásokat szükség van egyrészről a szárazságtűrő fajták nemesítésére, illetve a hazai öntözési infrastruktúra fejlesztésére.

Kapcsolódó írásaink

A moratórium most egy falat kenyér

ĀÉvtizedek óta nem látott aszály sújtja Európát, Magyarországon a kukorica szenvedte a legnagyobb károkat, a kormány hitelmoratóriummal segíti a károsultakat +VIDEÓ