Gazdaság
A régió devizáival együtt gyengélkedik a forint
A jegybank sem tud érdemben beavatkozni, kimerítette az eszköztárát, a befektetők dollárt és svájci frankot vesznek

Globális tényezők, a dollár-, valamint a dollár–euró árfolyam most a meghatározó, ez az oka a feltörekvő piacok devizái, így a forint gyengélkedésének is. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője lapunk megkeresésére elmondta, a dollár árfolyamát erősítette az a felröppent hír, miszerint az Egyesült Államok megegyezhet Kínával néhány korábban, a Trump-adminisztráció által bevezetett importvám eltörléséről. Ez világpiaci szempontból jó hír, azonban keresletet is generál az amerikai dollár iránt – tette hozzá az elemző. A másik ilyen tényezőként említette, hogy az ázsiai jegybankok – a saját országuk devizáját védendő – szintén dollárt kezdtek vásárolni, e két tényező okoz most extra keresletet.
Az euró árfolyamát a szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexek befolyásolják, amelyek alacsonyabbak lettek a vártnál. Emellett a piac kamatemeléseket árazott be az Európai Központi Bank részéről, azonban nagyobb arányban várnak ilyen intézkedéseket, mint ahogyan és amikor azt az EKB készülne bevezetni. Ezért visszavágták a kamatvárakozásokat – magyarázta az elemző. Az euró–dollár árfolyam mélypontra esett, a dollár és a svájci frank lett a leginkább keresett deviza.
Ami a magyar fizetőeszközt illeti, az elemző azt mondta, nem jelentek meg új tényezők, továbbra is a jogállamisági eljárás, az államadósság szintje, valamint a költségvetési kiigazítás (nem a piac által elvárt) mikéntje a meghatározó. Az infláció – mutatott rá Virovácz Péter – az árstopok miatt van alacsonyabb szinten, ezek nélkül az élvonalba tartoznánk. Korábban írtuk, eltérő számítások szerint négy–öt de akár hat–hét százalékot is jelentenek az érvényben lévő intézkedések.
Ezen felül kitettek vagyunk még a gázpiacnak, ha az energia drágul, túl azon, hogy rontja a folyó fizetési mérleget, a forintot is kezdik eladni. Most a jegybank sem tud érdemben közbelépni, az eszköztárát gyakorlatilag kimerítette – mutatott rá az elemző. Egy verbális közlés, miszerint a jegybank közbe fog lépni más, kevésbé összetett és súlyos esetekben, akár segíthetne is az árfolyamon, de egy soron kívüli, ötven bázispontos kamatemelés vagy az egyhetes betéti kamat emelése szintén nem jelentene most megoldást.
Legfeljebb egy háromszáz (!) bázispontos emelés, azonban az elmúlt években ilyesmire nem volt példa. Ismert, a legutóbbi, 175 bázispontos emeléssel 7,75 százalékra emelkedett az alapkamat, ez megegyezik most az
egyhetes betéti kamat szintjével, amit múlt csütörtökön igazítottak hozzá.