Gazdaság

Megnőtt a kereslet a nemesfém iránt

Megduplázódott a befektetési célú aranytömbök forgalma az év első felében, így júniusra az értékesítés meghaladta az egymilliárd forintot – közölte a BÁV Zálog tegnap az MTI-vel.

A közlemény szerint az aranyékszerek népszerűsége is töretlen: az előző évhez képest kétszer annyi ékszert vásároltak a társaságtól. A magas infláció, a szomszédban dúló háború, a forint árfolyamának gyengülése egyre nagyobb keresletet generál a nemesfém iránt – magyarázták.

Az idén eddig eladott ötvenegy kilogramm aranytömbből a legkisebb, öt grammos kiszerelésből vásároltak a legtöbbet – jelezték, utalva arra, hogy ez a kisbefektetők érdeklődésének növekedését mutatja. Ez a hozzávetőleg 125 ezer forintos tömb mindig is népszerű volt – tették hozzá. Az árbevétel tekintetében a legnagyobb, a százgrammos kiszerelés vezet, a forgalom negyvenöt százalékát ez a 2,3 millió forintba kerülő aranytömb teszi ki.

Kapcsolódó írásaink

Az energia drágulása mindenre kihat

ĀA mostani helyzet annyiban speciális, hogy nem közvetlenül a háború, hanem a szankciók akadályozzák az ellátási láncokat és emelik az energiaárakat