Gazdaság

A baloldal javaslatai a költségvetési hiányt növelnék

Varga Mihály pénzügyminiszter videóüzenetben számolt be arról tegnap a Facebook-oldalán, hogy áttekintették a baloldal 436 módosító javaslatát a jövő évi költségvetéshez.

Ezek majdnem akkora összeggel – 4600 milliárd forinttal – borítanák fel a büdzsét, mint amit családtámogatásokra, a rezsivédelmi és honvédelmi alapra fordítanak összesen jövőre. A pénzügyminiszter elmondta, a baloldali adóemelési javaslatok 3240 milliárd forinttal emelnék a közterheket, ezek között szerepel a karbonadó, amely 200 milliárd forintos adóemelést jelentene, illetve a társasági adó emelése is, amely 2360 milliárd forinttal növelné a vállalkozások terheit. Hozzátette: javaslataik szerint a költségvetési tartalékokat is fel kellene élni.

Az eredeti, 1260 milliárd forintos tartalék másfélszeresét, 1900 milliárdot költenének el a tartalékok terhére. A jövő évi költségvetés a rezsivédelem és a honvédelem költségvetése. „A célunk az, hogy a háborús válságban is megvédjük az elért eredményeket, megőrizzük a stabilitást” – emelte ki Varga Mihály, és hozzátette: a baloldali javaslatok veszélyeztetnék ezt, növelnék a költségvetési hiányt és az államadósságot. A költségvetés tervezésekor csak a felelős, átgondolt javaslatokat tudják támogatni – szögezte le a pénzügyminiszter.

Kapcsolódó írásaink