Gazdaság
A törlesztési moratórium családok százezreinek jelent mentőövet
A jegybank arra figyelmeztet, akinek anyagi feltételei megengedik, érdemes a fizetési haladékot maga mögött hagyva megkezdenie a hiteltörlesztést

A jegybank lapunknak eljuttatott tegnapi közleményben ismerteti, az év végéig a törlesztési moratóriumban maradó tipikus lakáshitelesek további csaknem háromszázezer forint, a személyi hitelesek pedig mintegy kétszázezer forint többletfizetési kötelezettségre számíthatnak. Ezért annak, akinek anyagi feltételei megengedik, érdemes a moratóriumot maga mögött hagyva megkezdenie a hiteltörlesztést – írták.
A törlesztési moratórium családok százezreinek jelentett kedvező választási lehetőséget, a munkahelyüket elvesztő, egészségügyi vagy más okok miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülőknek mentőövet az elmúlt bő két évben. A moratórium ára ugyanakkor a meg nem fizetett tőke kamata, valamint a szerződés futamidejének akár jelentős mértékű meghosszabbodása – figyelmeztettek. Bár a moratórium után a törlesztőrészletek – a kamatok időközbeni átárazódásától eltekintve – nem növekedhetnek a fizetési stopot megelőző törlesztőrészlethez képest, azonban a hitel futamideje a moratóriumban eltöltött idő függvényében számottevően – a moratóriumban töltött időnél akár lényegesen nagyobb mértékben – nőhet.
A közleményben hangsúlyozzák, hogy a moratóriumtól függetlenül a referencia-kamatlábhoz kötött, változó kamatozású jelzáloghitelek kamatát a kamatstop 2022. decemberig védi, így a kamat nem emelkedhet a 2021. október 27-i szint fölé. 2022. áprilisban még mintegy nyolcvankétezer lakossági ügyfél százhuszonkétezer – jelentős részben jelzáloghitel- és személyi kölcsön – szerződése volt moratóriumban. Ez mintegy négyszázhatvanötmilliárd forintnyi hitelösszeget takar, amely a teljes lakossági hitelállomány öt százaléka. Emellett csaknem kétezer moratóriumos vállalkozás háromezer hitelszerződésére vonatkozik még a fizetési stop, ez mintegy száznyolcvanmilliárd forintnyi hitelt, a vállalati hitelállomány kevesebb mint két százalékát jelenti.
Az átlagos moratóriumos lakáshiteles tizennégy év hátralévő futamidővel, 8,5 millió forint tartozással rendelkezik, a hitelkamat pedig öt százalék. Az MNB számításai szerint egy tipikus, a moratóriumban lévő lakáshiteles még további 283 ezer forintnyi kamatfizetési többletteherre számíthat akkor, ha 2022. december 31-ig továbbra is igénybe venné a moratóriumot.
A korábban felgyülemlett moratóriumi kamatokkal együtt ez összességében mintegy 1,7 millió forint többletkamat-kiadást jelentene számára, miközben hitelének futamideje összességében négy évvel és tíz hónappal nőne meg (ebből tíz hónappal az idei év második fele miatt). A tipikus moratóriumban lévő személyi kölcsön hátralévő futamideje 4,5 év, a még meglévő kölcsönösszeg 2,5 millió forint, a kamat pedig tizenhárom százalék. Egy átlagos személyi kölcsönt idén év végéig moratóriumba helyező adós mintegy száznyolcvanhétezer forint többletkamat-kiadással
számolhat.