Gazdaság

Megugrott a magyarok utazási kedve

Legtöbben legfeljebb ötnapos nyaralást terveznek, félretett jövedelemből finanszírozzák azt, a külföldre utazók a bankkártyás fizetést részesítenék előnyben

Idén jelentősen megnőtt az utazási kedv, mindemellett az utazásokra szánt összeg magasan megugrott a magyarok körében. Egyre többen költenek kétszázezer forint feletti összeget üdülésük során.

Megugrott a magyarok utazási kedve
A legnépszerűbb hónap a nyaralásra továbbra is az augusztus
Fotó: MH/Katona László

Idén százharmincezer forinttal többet szán nyaralásra a magyar lakosság a járvány előtti időszakhoz képest – derült ki az MKB Bank legfrissebb, MTI-nek küldött felméréséből. A legutóbbi, 2019-es kutatás eredményeivel összevetve jelentősen nőtt azok aránya, akik vakációzni mennek, és szembetűnő az is, hogy egyre többen költenek kétszázezer forint feletti összeget üdülésük során.

A jelentősen megnőtt utazási kedv mellett az elköltött összeg is kiugró emelkedést mutat: 169 ezer forintról 301 000 forintra nőtt a nyaralásra szánt átlagos összeg, mindemellett a 2019-eshez képest 11 százalékponttal (17 százalékról hat százalékra) csökkent azok aránya, akik ötven- és százezer forint közötti összeggel számolnak az utazásra, és 17 százalékponttal nőtt (38 százalékról 55 százalékra) azoké, akik többet terveznek költeni kétszázezer forintnál. A megkérdezettek legnagyobb része félretett jövedelméből fedezi a nyaralás költségeit, a külföldre utazók kilencvenöt százaléka bankkártyával tervez fizet-ni, a megkérdezettek körében a finanszírozási megoldások közül a hitelkártya a legnépszerűbb.

A megkérdezettek 78 százaléka nyaral valamilyen formában az év során, ez jelentős növekedés a korábbi 2019-es 64 százalékhoz képest. A legnépszerűbb hónap a nyaralásra továbbra is az augusztus, és a kutatásban részt vevők fele kizárólag belföldön keresi a kikapcsolódást, míg 15 százalékuk csak külföldi opciókat vesz figyelembe. A 2019-es évhez képest négy százalékponttal növekedett azok aránya, akik a tengerpartot választják pihenésre.

Legtöbben legfeljebb ötnapos nyaralást terveznek, de az emberek több mint harmada hat–tíz napos, illetve mintegy negyede tíz napnál tovább tartó üdüléssel számol. A megkérdezettek nagy többsége, 82 százaléka spórolt pénzből finanszírozza az utazásait a kutatás szerint. Nőtt a Szép-kártyát használók aránya: 2019-ben az emberek 22 százaléka, 2022-ben 26 százaléka használ Szép-kártyát a nyaralás során.

A mobiltelefonos fizetés népszerűvé válása – legfőképp a fiatalok körében – szembetűnő: az emberek harmada rendszeresen használja a mindennapokban a mobiltelefonos fizetés lehetőségét, közülük pedig csak 18 százalék nyilatkozott úgy, hogy nyaralás során nem él ezzel a lehetőséggel. Az okosórás fizetés egyelőre kevésbé elterjedt, a válaszadók 11 százaléka alkalmazza. A megkérdezettek 71 százaléka költött már az előre tervezettnél nagyobb összeget a nyaralás során, amit a legtöbben saját tartalékokból fedeznek. A megkérdezettek 23 százaléka használ ilyen esetekben betéti kártyát, 13 százaléka hitelkártyát, két százaléka pedig egyéb forrásokból fedezi a túlköltéseket – derült ki az MKB Bank felméréséből.

Kapcsolódó írásaink