Gazdaság

Négy területre összpontosít a jövőben a fogyasztóvédelem

Technológiai fejlődés

A kormány kiemelt feladata a magyar emberek, családok, fogyasztók jogainak képviselete, azok védelme és érvényesítése – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter tegnap a kormány fogyasztóvédelmi politikáját bemutató sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, hogy a technológiai fejlődés, a digitalizáció világa, a piaci változások kihívások elé állítják a fogyasztóvédelmet is, ezért olyan garanciákat kell kialakítani, amelyek biztosítják a magyar fogyasztók jogainak érvényesítését. A fogyasztóvédelmi politika a jövőben négy területre fókuszál, a digitális fogyasztóvédelemre, a gyermekvédelemre, a fogyasztóvédelem elérhetővé tételére és az egységes joggyakorlat kialakításának támogatására – mondta a miniszter.

Kifejtette, a minisztériumban már korábban létrehozták a digitális szabadság bizottságot annak érdekében, hogy az online térben is biztosítsák az átláthatóságot, a tisztességes eljáráshoz való jogot, a versenyjogi elvek érvényesülését. A digitális fogyasztóvédelemben az lesz a vezérlőelv, hogy ami offline tilos, az online térben is az legyen.

Kapcsolódó írásaink