Gazdaság
Egyre több vállalat tervez digitális fejlesztést
„A vállalati versenyképesség kulcsa az innováció” – jelentette ki a K&H innovációs indexről tartott tegnapi sajtótájékoztatón Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Elmondása szerint a technológiák olyan gyorsan változnak, hogy csak a rugalmas, innovatív cégek képesek versenyben maradni.
Az első fél évben a K&H innovációs index harminc pontra emelkedett az előző alkalommal mért 28 ponthoz képest. „A 2021 második félévi méréshez viszonyított kétpontos növekedés elsősorban a már megvalósult és a digitális fejlesztéseknek köszönhető” – tájékoztatott Németh Balázs, majd hozzátette: „A digitális innováció alindex számottevően, öt ponttal emelkedett. Az alindexek közül egyik értéke sem csökkent, vagyis a cégek továbbra is kiemelten fontos feladatként kezelik az innovációt.” A felmérés szerint digitális fejlesztés elsősorban a vállalati háttérfolyamatok, valamint a logisztika terén valósultak meg, jellemzően a háromszázmillió és egymilliárd forint közötti árbevételű közepes cégeknél, zömében a kereskedelemben.
Mint kiderült, a felmérésben résztvevő vállalatok harmada foglalkozott olyan beruházással, amely kedvezőbb környezeti hatással jár. A kelet-magyarországi cégek az átlagosnál jelentősen magasabb arányban számoltak be környezetbarát fejlesztésekről, és a régióban nőtt az ilyen tevékenységre szakosodott vállalkozások száma is.
A felmérésben résztvevő vállalatoknál alacsony az innovatív termékekből vagy szolgáltatásokból származó árbevétel aránya és csökkent az új terméket vagy szolgáltatást bevezető vállalatok száma is. Csökkent azoknak a vállalatoknak a száma is, amelyek árbevételének több mint húsz százalékát teszik ki az innovatív termékek vagy szolgáltatások.
A vállalatok 16 százaléka nyert el kutatásfejlesztési támogatást az elmúlt két évben, amelyek akár többször is hozzájuthatnak ilyen forrásokhoz. Az orosz–ukrán konfliktus a megkérdezett vállalatok innovációs tevékenységének mindössze 27 százalékára fejtett ki kedvezőtlen hatást, 68 százalékuknál nem okozott ilyen problémát. A jövőre nézve azonban már pesszimistábbak a vállalatok: 37 százalékuk jelezte, hogy innovációs programjára kedvezőtlen hatást gyakorolhat a konfliktus – magyarázták a közleményben.