A klíma–energia–gazdaság hármasa – háromlábú sámli

– A szankciós csomagra ellenszankcióval válaszolt Oroszország, amely szerint az orosz hatóságok, jogi és magánszemélyek nem köthetnek az érintett vállalatokkal és az ellenőrzésük alá tartozó szervezetekkel üzletet. Hogyan érinti Európát az orosz döntés?

– Amióta kétezertizennégyben a Krím félsziget újra Oroszország része lett, illetve megindult a háború Kelet-Ukrajnában, a Nyugat és Oroszország között egyre jobban elmélyült a szembenállás, és mindez egyre szembetűnőbb formákat ölt. Itt beszélhetünk a diplomáciai kapcsolatok leépítéséről, az együttműködések felrúgásáról, kibertámadásokról, proxyháborúkról, titkosszolgálati beavatkozásokról, szankciókról, és a sort még folytathatnánk.

Azonban egy esszenciális különbséget meg kell állapítanunk a nyugati és az orosz szankciók közt. Míg utóbbiak esetében a szankciókat egy egységes ország vezetése – mondhatni egy személyben – képes meghozni, előbbi esetében számtalan eltérő gazdasági, politikai, energetikai és földrajzi helyzetű ország, ha kell, egymást megerőszakolva kívánja megteremteni a közös korlátozó intézkedéseket Moszkvával szemben.

– Milyen következményei vannak az intézkedéseknek?

– A Kreml olyan válaszcsapásokat hoz, amelyek az orosz érdekeket igyekeznek kiszolgálni, amennyire lehetséges, oltják a gazdaságukat perzselő nyugati lángcsóvákat, továbbá igyekeznek megtalálni – elsősorban – Európa gyenge pontjait, hogy visszavonulásra kényszerítsék. Ugyanez azonban nem mondható el a mi nyugati szövetségünk keretei közt meghozott szankciókról, hiszen ami az Egyesült Államok számára elfogadható korlátozó intézkedés Oroszországgal szemben, az nem biztos, hogy Európa, Japán vagy éppen Ausztrália számára is végrehajtható nagyobb veszteségek nélkül. Így alakulhatnak ki az olyan ellentétek házon belül, mint amit tapasztalunk az olajembargó kapcsán, az Északi Áramlat-2 földgázvezeték beüzemelése körül vagy egyéb gazdasági döntések során.

– Melyik félre nézve súlyosabbak a következmények?

– Oroszország Európa része történelmileg, földrajzilag, kulturálisan, gazdaságilag és energetikailag, ezt a fizikai összefonódást mesterséges politikai eszközökkel csak úgy lehet fellazítani, ha ezzel komoly sérüléseket generálunk mindkét gazdaságban. Ma ez történik, Európa országai különböző mértékben, de megsínylik a kétezertizennégy óta tartó szankciós háborút, a piacok kiesése, a dráguló energiahordozók, az alapanyagok hiánya egységesen magas inflációt, gazdasági recessziót, összességében versenyképtelenebb gazdaságot eredményeznek számukra.

– Pontosan mire vonatkozik az orosz szankciós lista?

– A rendelkezés a már megkötött külkereskedelmi szerződésekre is vonatkozik, valamint egyebek mellett megtiltja a szankciós listán szereplő vállalatok tulajdonában lévő vagy általuk bérelt hajók befutását az orosz kikötőkbe. A lista többek között olyan cégek nevét tartalmazza, mint a Gazprom Germania GmbH, a Gazprom Schweiz AG, a Gazprom Marketing & Trading USA Inc., a Vemex, a Wingas és az EuRoPol GAZ.

Minden ilyen döntés további törést eredményez az orosz–európai kapcsolatokban, az említett cégek nevéből pedig leszűrhetjük, hogy mindez elsősorban az energiaszektort érinti. Ez az a terület, ahol a legszorosabb, leginkább összeolvadt az Európai Unió és Oroszország kapcsolata. Mindazonáltal nagyon fontos látni, hogy az energetikában bekövetkező, nagy volumenű változások az orosz energiahordozók drágább alternatíváinak felkutatása, beintegrálása miatt súlyosan ki fognak hatni az európai gazdaság versenyképességére, a lakosság energiabiztonságára és az államháztartások helyzetére.

– Az ukrajnai háború nem csak az uniós tagállamokat érinti…

– Világszinten komoly kihatása van a háborúnak, az elmúlt évtizedekben kevés olyan konfliktus volt, amely ennyire mélyen érintette volna a globális berendezkedés jövőjét. Az eddigi egypólusú, amerikai vezetésű világrend komoly változásokon megy keresztül. Ennek hátterében elsősorban Kína nagy horderejű gazdasági, katonai, technológiai és politikai felemelkedése áll, de nem feledkezhetünk meg az olyan országok egyre fokozódóbb, önjáró ambícióiról sem, mint Oroszország, India, Törökország, az olajban gazdag arab országok vagy éppen Brazília.

Mindezen „önállósodási” folyamatok veszélyeztetik az amerikai hegemónia fennmaradását, és ahogy a harc élesedik, egyre nyíltabban vívják meg csatáikat a szemben álló felek. Ezt láthattuk Szíriában kétezertizenegytől Moszkva és Washington, Tajvanon Kína és az Egyesült Államok között, az iráni nukleáris megállapodás kérdéskörében vagy éppen a posztszovjet térségben – beleértve a grúziai háborút, a fehérorosz tüntetéseket vagy a közel tíz éve dúló ukrajnai háborút. Minden jelentős konfliktus e három globális szereplő – Egyesült Államok, Kína, Oroszország – valamilyen mértékű jelenlétével zajlik.

– Mi a helyzet most?

– Az elmúlt két év még nehezebb helyzetet teremtett az Egyesült Államok számára, hiszen két legveszélyesebb vetélytársa – Kína és Oroszország – mára kockázatos szövetséget kötött. Ráadásul számos egyre jelentősebb potenciállal bíró állam – például India, Törökország, Pakisztán, a Közel-Kelet, Afrika és Dél-Amerika számos országa – már nem kíván beállni az amerikai elképzelések mögé, sőt ha kell, nyíltan szembe is mennek velük. A közeljövőben további eszkalációt várhatunk, amelynek súlyos gazdasági, politikai és biztonsági következményei lesznek világszinten. Mivel a világ összefonódott a globalizmus és a kapitalizmus eszméjében, egy regionális konfliktus is negatív hatást gyakorol az egész bolygóra, azonban ez az összefonódás ellensúlyokat is teremt a béke javára.

– Miben más Oroszország és a Nyugat energiafüggetlenségi szándéka?

– Amikor energiafüggőségről van szó, nemcsak azokról az országokról beszélünk, amelyek nem rendelkeznek gazdaságuk fejlesztéséhez elegendő saját energiahordozóval, hanem azokról is, amelyek óriási kiaknázatlan nyersanyagkészletekkel rendelkeznek, ám költségvetésük jelentős része azok exportjától függ. Azt azonban látni kell Moszkva esetében, hogyha rövid távon kiesést is eredményez legnagyobb felvásárlópiacának, Európának esetleges elvesztése, hosszú távon mindig lesz vevője kőolajának, földgázának vagy éppen szenének.

– Említene példát erre?

– Az európai embargó hírére például India és Pakisztán is azonnal bejelentkezett az oroszoknál az olaj és a szén felvásárlására. És akkor még a minden energiát felszippantó kínai iparról nem is beszéltünk. Ezzel szemben Európának új forrásokra és új energetikai infrastruktúra kiépítésére lesz szüksége. Mindez akkora befektetésekkel jár, amelyekbe belerokkanhatnak az európai gazdaságok a jelenlegi nyersanyagárak mellett. A teljes energiafüggetlenségre – a technológia mai állása alapján – még így sincs esély, hiszen a megújuló energiarendszerek kiépítése nemcsak messzemenően drága, hanem az időjárás változékonysága miatt megbízhatóságuk is kérdéses az ipar és a lakosság energiaszükségletének mindenkori kielégítésében.

– Egyik függőségből a másikba esnénk?

– Amennyiben fel is adjuk az orosz energiafüggőségünket, azt a jelen állás szerint csak újabb függőségre válthatjuk fel, például amerikaira vagy éppen katarira. Ám utóbbiak sem képesek egyelőre ellátni a szükséges mennyiségű energiahordozóval Európát. Mind az Európai Unió, mind Oroszország szeretné a kölcsönös energetikai függőséget csökkenteni, előbbi a beszállítók diverzifikálásával és a megújuló energiák előtérbe helyezésével, utóbbi pedig a keleti és déli irányú eladások növelésével, új infrastruktúra kiépítésével. Jelenleg egyik fél sem képes arra, hogy rövid időn belül megváljon a másiktól hatalmas gazdasági, társadalmi károk nélkül.

– Mit jelent az olajembargó ügye a klímavédelemre nézve?

– A klíma–energia–gazdaság hármasa olyan, mint a háromlábú sámli, ha az egyik láb rövidebb, az egész elbillen. Az energetika kulcsfontosságú a klímavédelem szempontjából, hiszen az Európai Unióban az üvegházhatású gázok kibocsátásáért hozzávetőlegesen hetvenhét százalékban az energetikai szektor a felelős. Nem véletlen, hogy az összes EU-s környezetvédelmi rendelkezés egyaránt különös hangsúlyt fektet az energetikai szektor hatékonyságának és kibocsátáscsökkentésének javítására.

– A klímasemlegesség elérése lehetetlen?

– Brüsszel klímavédelmi akcióterve szerint kétezerötvenre az Európai Uniónak el kell érnie a klímasemlegességet, ám ehhez már most jelentősen csökkentenie kell a károsanyag-kibocsátást. Azonban ahogy az olaj, úgy a többi energiahordozó új útvonalakon történő beszerzése is új infrastruktúra kiépítését jelenti, ami további légszennyezéssel jár. A cseppfolyósított gáz vagy a kőolaj Amerikából vagy a Közel-Keletről történő tengeri szállítása pedig szintén kérdéseket vet fel klímavédelmi szempontból, hiszen a tengerhasznosítási ágazat továbbra is szinte csak fosszilis tüzelőanyagokat használ, és komoly forrása az üvegházhatású gázok és egyéb szennyező anyagok kibocsátásának.

– A fenntarthatósági szempontok mit diktálnak?

– Hosszú távú célként mindenképpen a megújulók irányába kell tartania Európának (és a világnak), a technológiai fejlesztések azonban egyelőre nem teszik lehetővé a szénhidrogének teljes kiiktatását a megújulók javára, elsősorban a villamos energia tárolásának megoldatlansága miatt. Tehát ha nem is orosz olajra/gázra, de valamilyenre szükségünk lesz, azonban klímavédelmi szempontból az orosz mellett szól az, hogy annak infrastruktúrája már ki van építve Európában. Egyelőre nem látható, hogyan lesz képes az Európai Unió teljesen leválni az orosz energiahordozókról úgy, hogy gazdasága versenyképes maradjon, energiabiztonsága ne sérüljön, és ki tudjon tartani a meghirdetett klímavédelmi akcióterve mellett.

– Mi, magyarok mit fogunk érzékelni?

– Mindaddig, amíg árral szemben életben tudjuk tartani az orosz energiaszerződéseinket – legyen szó a hosszú távú gáz- és kőolajszerződésekről vagy éppen a paksi bővítésről – Brüsszel és az olyan országok folyamatos nyomása alatt fogunk állni, akik nem függenek olyan mértékben az orosz energiahordozóktól, mint mi. Mindemellett megmarad garantált és olcsóbb energiaellátásunk. Azonban ha valamilyen módon mégsem kerülhetjük ki az orosz energiahordozók embargóját, vagy olyannyira elmérgesedik a viszony az EU és Oroszország között, hogy az oroszok állítanák le a szállítást, beláthatatlan káosz fog kialakulni a magyar energiaellátásban, legyen szó üzemanyagról, villamos energiáról, fűtésről vagy azon nagyvállalatok fennmaradásáról, amelyek jelenleg igencsak szorosan együttműködnek Oroszországgal az energetikai szektorban – lásd: Mol.

Az energiaárak emelkedése mellett a globális síkon tapasztalható inflációnövekedés vagy éppen a nemzetközi ellátási láncokban kialakuló zavarok ugyanúgy kihatnak ránk, mint más országokra, legyen szó az alumínium, a műtrágya vagy éppen a búza jövőbeli hiányáról. A napokban sikerült elérnünk, hogy a legújabb szankciós csomagban felvázolt orosz olajembargó a vezetékes szállításra ne vonatkozzon, ez mindenképpen lényeges eredmény a magyar gazdaság szempontjából. Nem Magyarország az egyetlen, amelynek ez a döntés előnyös, sokan örülnek csendben együtt Orbán Viktorral, elég csak a szomszédos országokra gondolnunk.

Nem véletlen a holland miniszterelnök – nem túl gyakori – magyarbarát álláspontja sem a kérdésben, hiszen a hollandok, a németek, a lengyelek vagy éppen a csehek is jelentős mértékben támaszkodnak az orosz olajimportra. Az eddigi kijelentések alapján úgy tűnik, egy ideig újabb szankciókról nem dönt az Európai Unió, a következő időszak jóval keményebb feladatok megoldásáról fog szólni, mégpedig az eddig hozott szankciók gyakorlati betartásához szükséges folyamatok megfelelő kidolgozásáról, továbbá az ezek miatt az európai gazdaságokat sújtó károk enyhítéséről.