Gazdaság
Átíródtak a makrogazdaság és a bankrendszer kilátásai
Rövid és középtávon is új kockázatok jelentek meg, érdemben megváltozott a működési környezet

Az orosz–ukrán háború átírta a makrogazdaság és a bankrendszer kilátásait, rövid és középtávon is új kockázatok jelentek meg, érdemben megváltozott a működési környezet – mondta Dancsik Bálint, az MNB főosztályvezetője a stabilitási jelentést ismertetve online sajtótájékoztatón.
A főosztályvezető elmondta, hogy a háború miatt a világgazdaság GDP-növekedése idén a korábban vártnál 0,8 százalékkal alacsonyabb, 3,6 százalék lehet.
Az európai gazdaságok ennél nagyobb mértékben lassulhatnak, azon belül is rosszabb a feltörekvő európai gazdaságok helyzete, amelyek a korábban előrejelzett három százalékot meghaladó növekedéssel szemben csaknem háromszázalékos csökkenésre számíthatnak.
A magyarországi hitelezési folyamatokat ismertetve elmondta, hogy a vállalati hitelezés mind 2021-ben, mind az idei első negyedévben dinamikusan növekedett. Márciusban összesen tizenegy százalékos, a kkv-k körében tizennégy, a kötvényekkel együtt 18,5 százalékos volt a növekedés a tavaly ilyenkorhoz képest.
A lakossági hiteleknél 2021-ben 15 százalékos, az idei év elején 13 százalékos volt a növekedés – ismertette. A növekedés visszaesésében szerinte az is szerepet játszhatott, hogy tavaly ősszel a hitelesek széles körében a moratóriumot követően újraindult a törlesztés. A különböző támogatási programok, főképp a kedvező kamatozást biztosító NHP Zöld Otthon Program miatt érdemben emelkedett a támogatott hitelek aránya: idén márciusban már 43 százalékon állt ez a mutató a lakáshiteleken belül – mutatott rá. Tájékoztatott arról, hogy a lakáshitelek szerződéses összege átlagosan egy év alatt 1,1 millió forinttal 13 millió forintra nőtt. Ügyfélszinten nézve, azoknál, akik többféle lakáshitelt is felvettek, az átlagos eladósodás mértéke 26 millió forint. Az MNB aggodalommal figyeli a lakáspiac túlértékeltségét, növekedhetnek a lakóingatlan-piaccal és a hitelezéssel kapcsolatos pénzügyi kockázatok – magyarázta.
A moratórium szűkítése miatt a nem teljesítő hitelek állományában lényeges változás nem volt tapasztalható. Idén februárra a vállalatok esetében 4,2 százalékra nőtt a mutató 3,5 százalékról, a háztartások esetében pedig 4,3 százalékra emelkedett a ráta – jelezte.