Gazdaság

Augusztusban elindulhat a teherforgalom

Közlekedésfejlesztés

A vágányok, váltók és a szükséges építmények elkészültét követően, augusztus elejétől elindulhat a tehervonatok közlekedése Szeged, Röszke és Szabadka között, hogy kerülőutat biztosítsanak a Budapest–Kelebia-vonal felújításához szükséges vágányzár idejére – tájékoztatta a MÁV Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-t.

A Szeged–Röszke-vonalon hétfőn a világ egyik legnagyobb vasútépítőgép-gyártója, a Plasser & Theurer által épített, SMD–80-as típusú vágányépítő és átépítő géplánc állt munkába. A 13 kilométernyi pálya felújítását hatékonyabbá és gyorsabbá tevő munkagép műszakonként akár 1,5–2 kilométernyi vágányt képes átépíteni. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: a Szegedet Röszkével és Szabadkával összekötő vasútvonal a felújítást követően jelentős szerepet tölthet be a határ menti terület gazdasági-társadalmi fejlődésében.

A személyszállítás megindítását követően, 2023 őszétől sűrűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé válik a vonatforgalom Szeged és az észak-bácskai települések között. A villamosítás és a korszerűsítés révén pedig még környezetkímélőbb lesz a vasúti közlekedés a térségben – mondta. A fejlesztés összekapcsolódik a szerbiai oldalon, Horgostól Szabadkáig zajló felújítással. Szabadka és Szeged között a határrendészeti vizsgálattól függően várhatóan 30–50 perc lesz a menetidő – közölték.

Kapcsolódó írásaink