Gazdaság

Tíz százalék felett bővült az első negyedévben a kiskereskedelem

Márciusban folytatódott a járványhelyzet okozta visszaesés után tavaly tavasz óta jellemző erős növekedési trend az ágazatban. A júliusig meghosszabbított árstopok hatása elsősorban a benzinkutak megugrott forgalmán érezhető, tudatta lapunkhoz eljuttatott közleményében az Innovációs és Techológiai Minisztérium.

A Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentésének adataiból kitűnik, hogy a tartós fogyasztási cikkek közel 30 százalékos növekedést mutató értékesítése húzta a leginkább a szektor teljesítményét. Az összesen 16,2 százalékos bővüléshez 9,1 százalékponttal járult hozzá a nem-élelmiszer kiskereskedelem. Az eladások volumene a textil-, ruházati és cipőboltokban négyszeresére, a használtcikk-üzletekben háromszorosára emelkedett 2021 márciusához képest.

A háztartások többletbevételei érezhetően élénkítik, míg az ukrajnai háború egyelőre nem fogja vissza a kiskereskedelmi forgalmat. Részben az alacsony bázis miatt is, de legalább ennyire a üzemanyagárstop hatására a tavalyi szint másfélszereséért tankoltunk a hazai kutakon márciusban.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte: „A foglalkoztatottak száma tartósan a 4,7 milliós csúcs körül alakul, közel tíz éve töretlenül nőnek a reálkeresetek. A háztartások a nagyarányú béremelések, a fiatalok adómentessége, a 13. havi nyugdíj visszaépítése és a családi adóvisszatérítés miatt is több pénzből gazdálkodhattak 2022 elején. Az első negyedévben 2021 azonos időszakához viszonyítva több mint tíz százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Ha egyéb körülmények nem okoznak lendületvesztést, idén a vírusválság előtti esztendőkre jellemző, 5-6 százalékos ütemben erősödhet a fogyasztás."

Kapcsolódó írásaink

„Európa lábon lövi magát”

Ā„Oroszországra nem lesz hatással az embargó, nem érünk el vele semmit, csak többet fogunk fizetni” – mondta Johannes Benigni, a JBC Energy Group tanácsadó cég elnöke az osztrák Kurier napilapnak az orosz olajra kivetendő uniós behozatali tilalom kapcsán

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom