Gazdaság

Negatív hétkezdet után növekedéssel zárt a tőzsde

A Richter volt az éllovas

Növekvő forgalom mellett nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 469,84 ponton zárt múlt pénteken, 293,20 ponttal, 0,68 százalékkal magasabban mint egy hete. A forgalom 71,2 milliárd forint volt az előző heti 55,71 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, negatívan indult a hét, szerdán azonban emelkedni kezdett a hazai tőzsdeindex, a 44 ezer pontos szintet azonban így sem tudta meghaladni a hét végére. Hétfőn és kedden a befektetők hangulatát negatívan befolyásolta az amerikai jegybank várható gyorsuló kamatemelése, az orosz–ukrán háború és a koronavírus-járvány terjedése Kínában. A hét első napján a BUX 2,08 százalékos, a rá következő napon 1,02 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést.

Szerdán a nyitáskor még kissé negatív nemzetközi hangulat ellenére a nap végére emelkedni tudott a magyar piac. Csütörtökön a BUX jelentősen növekedett, felülteljesítette az európai és a tengerentúli indexeket. A teljesítmény mögött az Equilor elemzője szerint a magyar kormány azon bejelentése húzódhatott meg, hogy törekedni fog a megállapodásra az Európai Unióval. Pénteken reggel jól indult a kereskedés, ugyanakkor később elromlott a befektetők hangulata, az OTP-papírok eladói nyomás alá kerültek, feltehetőleg az orosz–ukrán háború okozta bizonytalanság miatt, piacbefolyásoló hírek ugyanis nem láttak napvilágot. A múlt héten 275 ponttal, négy százalékkal a Richter érte el a legnagyobb erősödést 9,3 milliárdos forgalom mellett, a papír 7150 forinton fejezte be a kereskedést.

Kapcsolódó írásaink