Gazdaság

Jelentősen megdrágultak az új építésű lakások idehaza

Árfelhajtó hatások

Nagyjából 13 százalékkal kevesebb új lakás épül a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt, miközben az árszint ötödével emelkedett.

Budapesten a kínálati ár átlagértéke átlépte az 1,3 millió forintot négyzetméterenként, ám a városrészek között hatalmas a szórás. Meglepetés, hogy az V. kerület kikerült a legdrágább városrészek közül – derült ki az Otthon Centrum tegnapi közleményéből. „A projektek és a meghirdetett lakások számának csökkenése, valamint az árak emelkedése – miközben a tervezett projektek száma változatlan – azt mutatja, hogy a beruházók elkezdik ugyan az engedélyeztetési eljárást, de a hirdetéssel még kivárnak, míg a vásárlók sietnek a vétellel.

A jelenségnek számos oka van: a romló hitelezési feltételek, az infláció és a szomszédban dúló háború szülte bizonytalanság is, ami az építési piacot is erősen befolyásolja – mutatott rá Soóki-Tóth Gábor, a közvetítőcég elemzési vezetője. Már nem a dél-pesti kerületekben épül a legkevesebb új lakás. Jelenleg az V. kerületben lévő három projekt és 34 épülő lakás a legkevesebb, míg a dél-pesti kerületekben négy-hat projektben száz lakás épül.

Kapcsolódó írásaink