Gazdaság
Új módon hosszabbodhat az okostelefonok élettartama
A felújított mobiltelefonok környezettudatos választásnak bizonyulnak. Mellettük szóló érv lehet, hogy szakértők által felújított, garanciális készülékekről van szó

A mobiltelefon az egyik leggyakrabban lecserélt elektronikai eszköz a mindennapi életünkben, amely kiemelten hozzájárul az elektronikus hulladék termelődéséhez. A telefonok esetében nagyon népszerű a használt piac, a laptopokhoz hasonló, felújított szegmens még újdonság ezen a téren. „A felújított termékek mellett szól, hogy a prémium laptopokhoz hasonlóan kizárólag megbízható forrásokból, alaposan bevizsgált partnercégektől szerzünk be árut, ezzel biztosítjuk, hogy csak a legjobb minőségű termékek kerüljenek fel virtuális polcainkra – tette hozzá Tóth Roland, a Furbify marketing szakértője a társaság tegnapi közleménye szerint.
Kitértek arra is, hogy a számítógépekhez hasonlóan a telefonok élettartama is hosszabbítható. Általánosságban elmondható, hogy a mobiltelefonokat két-háromévente cserélik le a tulajdonosaik. Azonban a laptopokhoz hasonlóan a prémium kategóriás termékek akár jó pár évvel tovább használhatók minden probléma nélkül. Sokszor a cserét az újabb és újabb modellek piacra dobása indokolja, ezt azonban érdemes mérlegelnünk, ha szeretnénk igazán zölden gondolkodni.
A felújított mobiltelefonok ugyanis egyben környezettudatos választásnak bizonyulnak. Mellettük szóló érv lehet, hogy megbízható helyről, szakértők által felújított, garanciális készülékekről van szó. Komolyabb technológia háttér és tudás szükséges a telefonok felújításához, egyes gyártók pedig jogilag korlátozzák is, hogy ki és hogyan szerelheti szét a készülékeiket.
„A felújított telefonokat és órákat esztétikai kategóriákba soroljuk, hogy mindenki számára elérhetők legyenek. Az újszerű, karcmentes termékek magasabb árfekvésű kategóriába kerülnek, a szépséghibásaknak pedig kedvezőbb árat határozunk meg. Emiatt akár alacsonyabb költségvetéssel is hozzájuthatunk nagyon jó ár-érték arányban egy garanciális prémium eszközhöz – tette hozzá Tóth Roland. Van, ahol az ilyen készülékekre is két év garanciát vállalnak, ami szintén erősítheti a vásárlói bizalmat.