Gazdaság

Vetőmagot küld a kárpátaljai termelőknek az Agrárminisztérium

Anyaországi segítség

Az Agrárminisztérium (AM) húszmillió forint értékű kukorica- és napraforgó-vetőmagot, valamint burgonya-vetőgumót adományoz a nehéz helyzetbe került kárpátaljai gazdáknak – közölte Nagy István agrárminiszter tegnap.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz–ukrán konfliktus jelentős kihívás elé állítja az agráriumot. Elmondása szerint Kárpátalján sok gazda ha meg is szeretné művelni a szántóterületeit, azok bevetésére vagy beültetésére már nincs lehetősége, a kereskedelmi nehézségek miatt ugyanis helyben nem lehet megfelelő mennyiségű növényi szaporítóanyaghoz jutni.

A fegyveres konfliktus kirobbanása óta az AM és a magyar gazdaszervezetek több módon is segítették a bajba jutott határon túli termelőket. A kárpátaljai gazdák ezután is számíthatnak az anyaországra, Magyarország támogatására – magyarázta Nagy István, majd hozzátette: a vetőmagok néhány napon belül eljutnak Kárpátaljára, hiszen a kukoricának, a napraforgónak és a burgonyának is gyorsan a talajba kell kerülnie.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom