Gazdaság

A vártnál alacsonyabb a márciusi infláció

Az áremelkedés ütemének gyorsulását az energiaárak, a munkaerőköltség és a használati eszközök drágulásának kombinációja okozza

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, utoljára 2007 júniusában volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők korábban 8,6–8,7 százalékos márciusi inflációra számítottak.

A vártnál alacsonyabb a márciusi infláció
Az élelmiszerárstop lassította, de nem fékezte meg teljesen a pénzromlást
Fotó: MH/Török Péter

A múlt hónapban az üzemanyagok továbbra is jelentősen, 1,2 százalékponttal járultak hozzá az éves inflációhoz – állapította meg közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A nyersanyag- és energiaárak globális emelkedése a termékek széles körében érvényesült, és ennek következtében az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása 1,2 százalék volt, ami háromszorosa az elmúlt években jellemző márciusi értéknek – közölte a jegybank.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint jó hír, hogy a várakozásokhoz képest alacsonyabb lett az év/év inflációs mutató. Rossz hír ugyanakkor az, hogy továbbra is gyorsult az áremelkedési ütem, és széles körű az inflációs nyomás – tette hozzá. Erre utal az is, hogy a volatilis tételektől megtisztított maginfláció havi alapon 1,1 százalékos áremelkedést mutat, ami így éves bázison már 9,1 százalékos maginflációnak felel meg – közölte. Rámutatott: annak ellenére, hogy február óta az üzemanyagárak és néhány alapvető élelmiszer ára is be van fagyasztva, az infláció nem fékeződött le.

Ennek oka vélhetően a dráguló energiaszámla, az emelkedő munkaerőköltség és a használati eszközök drágulásának kombinációjaként adódó költségsokk – magyarázta. Elmondta: előrejelzésük szerint az infláció 9 százalék felett tetőzik majd valamikor június–júliusban. Virovácz Péter szerint a 2022-es átlagos infláció valahol a 8–9 százalékos sávba várható. A Magyar Nemzeti Bank kamatemelési ciklusa folytatódhat, az effektív kamat akár 8–8,25 százalékra is emelkedhet az év közepére – mutatott rá.

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint bár a márciusi adatok végre pozitív meglepetést okoztak, a részletek rávilágítanak arra, hogy az alapfolyamatokban egyelőre nincs lassulás. A belföldi, de főként az importált infláció masszív dinamikát mutat – emelte ki. A munkaerőpiac továbbra is szűkül, ami masszív bérnyomást eredményez. A kormány az árstopok fenntartását irányozta elő a héten, ami egyrészt nagy költséget jelenthet a terhet viselőknek, másrészt a megemelkedett inflációs időszak elnyújtását eredményezheti – figyelmeztetett az elemző.

Kapcsolódó írásaink

Működik az élelmiszerárstop

ĀAz október közepi árakat jelentő beavatkozás havonta több ezer forintos megtakarítást jelent. A további lépésekkel együtt a kormány összesen mintegy három százalékponttal fogta vissza az infláció mértékét