Gazdaság

A pandémia előtti vásárlói kedvre számítanak

Húsvéti bevásárlás

Jelentős, tíz százalék feletti forgalomnövekedést vár húsvétkor az áruházláncok többsége – közölte a Világgazdaság a tegnapi számában.

A Tesco a lap kérdésére közölte: arra számítanak, hogy az idei húsvét a pandémia előtti, 2019-es évhez hasonló forgalmú lesz. A Spar is jelentős forgalombővülést vár, a CBA becslése szerint pedig húsvéti eladásai tíz százalékkal meghaladhatják idén a 2019. évit, miután már a tavalyi szezonban is kevéssé volt érzékelhető a pandémia negatív hatása, és emelkedett a forgalom.

Az Auchan és a Penny Market is azt jelezte, hogy erős ünnep előtti forgalomra számít, és megjegyezték, hogy miközben egyre több vásárló fordul az olcsóbb élelmiszerek felé, jelentős az érdeklődés a prémiumtermékek iránt is. Elmondásuk szerint a húsvéti bevásárláshoz kapcsolódó hagyományos vásárlói roham az üzletekben és az online csatornákon is az utolsó héten csúcsosodik ki, a kosárérték pedig a húsz-huszonötezer forintot is elérheti.

Kapcsolódó írásaink