Gazdaság
Nyártól bírságolják a kettős minőséget
A hazai vásárlóknak nyártól senki nem kínálhat büntetlenül a másutt azonos néven forgalmazottnál gyatrább árucikkeket

A május utolsó napjaiban élesedő törvényi előírás a visegrádi országok közös kezdeményezésére megalkotott uniós irányelven alapul. A hazai vásárlóknak nyártól senki nem kínálhat büntetlenül a másutt azonos néven forgalmazottnál gyatrább árucikkeket – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Elmondása szerint a kettős minőség 2022. május 28-tól tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható. A ki-fejezés azt a káros jelenséget takarja, amikor két uniós tagállamban megegyező márkanévvel, csomagolásban, ám jelentősen eltérő összetétellel vagy egyéb jellemzőkkel árusítanak egy terméket.
Mint kiderült: Magyarország 2017-ben elsőként kezdeményezett határozott fellépést e visszás gyakorlattal szemben. A visegrádi országokkal összehangolt erőfeszítések eredményeként megszületett uniós irányelvet az Országgyűlés ellenszavazat nélkül emelte át a nemzeti szabályozásba 2020-ban.
Az ITM sajtóközleményében úgy fogalmazott, hogy a május végétől kiszabható bírság a gyártó árbevételének öt százalékát is elérheti, multicégek esetében legfeljebb ötszázmillió forintos tétel lehet. Az ITM és a fogyasztóvédelmi hatóság az élelmiszernek nem minősülő termékek kettős minőségét ellenőrzi. Az élelmiszerek esetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal járhat el – tették hozzá.
A közleményben szót ejtettek arról is, hogy a fogyasztók hiteles tájékoztatása érdekében május végétől szintén uniós előírás alapján módosulnak az árfeltüntetés szabályai. A kereskedelmi engedmények bejelentésekor minden esetben jelezni kell a korábbi árat, amely kizárólag a megelőző legalább harminc napon belüli legalacsonyabb ár lehet. Az ügyeskedő üzletek, webshopok tehát nem tehetik vonzóbbá a kedvezményeiket úgy, hogy az akció előtt rövid időre feltornázzák áraikat.
A fogyasztóvédelem 2022-ben új területekre terjeszti ki vizsgálati programját, egyebek mellett a gyorséttermekre, esküvőiruha-szalonokra és használtautó-kereskedésekre. „A kollégák gondoskodnak az élelmiszerárstop betartásának folyamatos ellenőrzéséről is, a tapasztalatok szerint a boltok túlnyomó többsége csökkentette árait, és az előírt mennyiséget tartja készleten az érintett termékekből” – mondta Cseresnyés Péter.