Gazdaság

Május huszadikáig nyilatkozhatunk

Jelentős összeget kitevő 1+1-felajánlások

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május huszadikáig lehet rendelkezni. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok – írta a NAV tegnap közleményében.

A legtöbb nyilatkozó gyermekek fejlődésére és gyógyulására, valamint állatmenhelyek számára ajánlja fel a rendelkezésre álló egy százalékot. Az adóhatóság honlapja kezdőoldalán is közzétette a felajánlás lehetőségét és a kedvezményezettek listáját, továbbra is kizárólag olyan a civil szervezetek szerepelnek, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek vagy a Nemzeti Tehetség Program.

A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan és papíralapon is benyújtható, csatolható a bevallás részeként vagy önmagában is, illetve a munkáltatók is összegyűjthetik. A személyi jövedelemadó egy százaléka felajánlható abban az esetben is, ha az munkavállaló adó-visszatérítésben részesült.

Kapcsolódó írásaink