Gazdaság

Az árstopok segítik az infláció leszorítását

A baloldal összevissza beszéde és felelőtlen követelései az egész országra, a magyar emberekre, a gazdaságra és az árakra is veszélyesek – mondta Varga Zoltán

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit, legutóbb 2007 augusztusában volt ilyen magas az infláció – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A Fidesz szerint ha a baloldalon múlna, már brutális háborús infláció lenne. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megállapította, hogy a nemzetközi nyersanyag- és energiaárak emelkedése gyorsan és széles termékkörben jelenik meg a fogyasztói árakban.

Az árstopok segítik az infláció leszorítását
Nagy szerepe volt az egyes élelmiszerekre februárban bevezetett árbefagyasztásnak, amely jelentősen visszafogta a pénzromlást
Fotó: MH/Török Péter

„Ha a baloldalon múlna, akkor már brutális háborús infláció lenne Magyarországon, mert a baloldal miniszterelnök-jelöltje háborúba sodorná az országot, eltörölné a rezsicsökkentést, elzárná a gázt” – kommentálta a Fidesz tegnapi közleményében azt, hogy a DK-s Varga Zoltán a kormány felelőtlenségének tulajdonította, hogy történelmi mélypontra került a forint. Hozzátették: a baloldal energiaszankciókat akar, és ellenzi az árstopokat is. A baloldal összevissza beszéde és felelőtlen követelései a magyar emberekre, a gazdaságra és az árakra is veszélyesek – mutattak rá. Az infláció egész Európában magas a járvány okozta gazdasági hatások, az energiaárak emelkedése, a háború és a szankciók miatt, a magyar infláció pedig az uniós középmezőnybe tartozik – tájékoztattak.

Az árstopok 3–4 százalékponttal segítenek az infláció leszorításában – mondta Nagy Márton, a Miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az MTI-nek. Közölte: Magyarországon az árstopok inflációt leszorító hatása egyre erőteljesebb, mivel február és március hónapban is tovább emelkedtek az energiahordozók és a gabona, a termények világpiaci árai.

Az MNB megállapítása szerint az éves infláció februárban 0,4 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek, illetve az iparcikkek árindexének növekedése magyaráz, a maginfláció 0,7 százalékpontos emelkedéséhez pedig a feldolgozott élelmiszerek, iparcikkek és szolgáltatások áremelkedésének gyorsulása járult hozzá.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyasztói kosár több mint kétharmadában már az öt százalékot is meghaladja az éves áremelkedés üteme. A volatilis tételektől megtisztított maginflációs mutató mindössze három hónap alatt ugrott 5,3 százalékról 8,1 százalékra. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a május elején–közepén véget érő árstopintézkedések hiányában két számjegyűre gyorsul az inflációs mutató – figyelmeztetett.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint az infláció februári gyorsulása nem volt meglepetés annak fényében, hogy az eurózóna inflációja januárról februárra növekedett. A mérsékeltebb magyar emelkedésben szerepe volt az egyes élelmiszerekre februárban bevezetett árstopnak, amely néhány tized százalékponttal fogta vissza az inflációt – mutatott rá.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint az élelmiszerek vártnál lényegesen gyorsabb áremelkedése okozta a legnagyobb meglepetést, amit csak némileg tudott fékezni az egyes élelmiszerekre bevezetett árplafon. Ő is úgy vélekedett, hogy az orosz–ukrán háború, amelynek a hatása még nem megbecsülhető, felülírja az inflációs és gazdasági kilátásokat. A vártnál szélesebb körű és meredekebb áremelkedések hatására a Takarékbank 7,5 százalékra emelte az erre az évre vonatkozó inflációs várakozását, de a globális alapanyag-, nyersanyag- és alkatrészhiány, a nemzetközi szállítási árak elszállása és a globális energiaválság miatt az infláció ennél sokkal magasabb is lehet – közölték.

Kapcsolódó írásaink

A költségvetés rendbetétele a legfontosabb

ĀVirovácz Péter szerint a legutóbbi, a várakozásokhoz képest magas GDP- és inflációs adatok nemcsak Magyarország pénzügyminiszterét, hanem az elemzői közösséget is meglepték