Gazdaság
A vidék jövője az ország jövőjét is jelenti
Nagy István: Az élelmiszeripar termelési értéke több mint a duplájára emelkedett 11 év alatt, ennek köszönhetően megközelítette a 4500 milliárd forintot

Az ország nagy gazdasági központjaitól távolabb munkahelyeket teremteni még nagyobb hozzá-járulást jelent a vidéki Magyarország megerősödéséhez – jelentette ki pénteken Nagy István agrárminiszter a Bát-Grill Baromfifeldolgozó Kft. hűtőházának átadásán.
Ez a cég azok közé a vállalkozások közé tartozik, amelyek már a gyakorlatban is sikeresen hozzájárultak a vidék gazdasági és foglalkoztatási erejének növeléséhez. Ez a cég azonban nemcsak a jövedelmezőség szempontjából fontos keresletet biztosítja száz kilométeres körzetben, hanem a magyar mezőgazdaság modernizációs, hatékonysági törekvéseihez is nagyban hozzájárul térségi szinten – tette hozzá Nagy István.
A tárca közleménye szerint a miniszter arról is beszélt, hogy háromszor több forrás jut vidékfejlesztésre, 2027-ig összesen 4265 milliárd forintot biztosítanak a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítására. A kormány oldaláról azt szeretnék elérni, hogy minden magyar agrárvállalkozó nyertese legyen a történelmi léptékű támogatásoknak.
Hangsúlyozta, az elmúlt időszakban összességében nemcsak a koronavírus-járvány okozta válság kezelése tekinthető sikeresnek, hanem közben emelkedett a kibocsátás, az agrárexport és a külkereskedelmi többlet is. Mindehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az Európai Unió tagjaként a világ egyik legszigorúbb élelmiszer-higiéniai és állatjóléti követelményeinek kell, hogy megfeleljenek a magyar termelők.
Az élelmiszeripar termelési értéke több mint a kétszeresére emelkedett tizenegy év alatt, ennek köszönhetően megközelítette a 4500 milliárd forintot – mondta el Nagy István.
Kifejtette, a baromfihús-feldolgozás, -tartósítás szakágazat kiegyensúlyozottan és stabilan növekedett, teljesítménye 2021-ben 432 milliárd forint volt, 2010 óta több mint két és félszeresére bővült. A tárcavezető kiemelte, tovább kell folytatni a fejlesztéseket, és a kapacitások ésszerű növelését, mert így bővül a foglalkoztatás és nő Magyarország gazdasági teljesítménye – írták.