Gazdaság
Többlettel zárt az államháztartás
Idén 3152,7 milliárd forint deficitet irányzott elő a törvény a tavalyi 5101,5 milliárd forinttal szemben

A központi költségvetés 84,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 34,3 mil-liárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 32,6 milliárd forintos többletet értek el. Mint kiderült: tavaly januárban 198,8 milliárd forint volt a központi alrendszer többlete. Az idei évre 3152,7 milliárd forint deficitet irányzott elő a törvény a tavalyi 5101,5 milliárd forinttal szemben.
A költségvetési törvény eredetileg 5,9 százalékos uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycéllal számolt. A kormány azonban – mivel a magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban – ezt 4,9 százalékra csökkentette. Ennek érdekében mintegy 755 milliárd forintnyi beruházást ütemeztek át, így az ország a tervezettnél hamarabb visszatérhet az egyensúlyi pályára – jelezte a minisztérium tájékoztatója.
Az uniós programok bevételei mérlegsoron január végéig 6,6 milliárd forint bevétel keletkezett. Ez a 2363,3 milliárd forint törvényi előirányzat 0,3 százaléka. Az uniós programok kiadásaira január vé-géig 420,4 milliárd forintot fizettek ki, az előirányzott 3001,2 milliárd forint 14,0 százalékát.
Januárban az általános forgalmi adóból 751,5 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, 167,0 milliárd forinttal, 28,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A jövedéki adóból származó bevétel januárban 100 milliárd forintot tett ki, 7,4 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A személyi jövedelemadóból származó bevétel januárban 269,8 milliárd forint volt, 2,6 milliárd forinttal, egy százalékkal több a tavalyi összegnél.