Gazdaság

Nyilvános konzultációt indít az MNB

A Magyar Nemzeti Bank a mai nappal nyilvános konzultációt indít a jövő évi emlékérme-kibocsátási program tematikáiról. A jegybank 2023-ban is kiemelkedő eseményekre, évfordulókra, hazai és nemzetközi jelentőségű eredményekre, valamint személyiségekre kívánja felhívni a figyelmet. A jegybank ezúttal szavazási lehetőséget is biztosít, azonban további véleményüket és javaslataikat 2022. március 9-ig levélben, illetve elektronikus úton is elküldhetik - derül ki közleményükből.

Nyilvános konzultációt indít az MNB
Magyar Nemzeti Bank
Fotó: MH/Katona László

Az MNB az emlékérmék kibocsátásával szeretné felhívni a figyelmet közös értékeinkre, és hozzájárulni a méltó megemlékezéshez. Az MNB célja, hogy az emlékérmék amellett, hogy törvényes fizetőeszközként értéket képviselnek, mindannyiunk számára szimbolikus értéket is hordozzanak, példaképeket állítsanak. Ezért az MNB a 2023. évi emlékérmekibocsátási programhoz kapcsolódóan nyilvános konzultációt hirdet, amelynek keretében várja a hozzászólásokat, illetve szavazatokat a konzultációra bocsátott tematikákban.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az MNB több intézmény és szervezet (a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Örökség Intézete, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, illetve a Magyar Pénzverő Zrt.) véleményét is kikérte az emlékérme-kibocsátási program tematikájának összeállításakor. A már beérkezett javaslatok, valamint a korábban megkezdett gyűjtői sorozatok figyelembevételével a jegybank 17 tematikát bocsát konzultációra, melynek eredményét is figyelembe véve, 13-14 témában kerülhet véglegesítésre a jövő évi emlékérme-kibocsátási program. Az MNB 9 fix témát hirdet meg, és további 8-at bocsát közönségszavazásra, melyek közül 4-5 tematikát a szavazás során kialakuló népszerűségi rangsor alapján emel be a programba.

Az MNB a 2023-ban kibocsátandó forint emlékérmék tematikájára vonatkozó végső döntését a nyilvános konzultáció tapasztalatait is figyelembe véve hozza meg, majd ezt követően kerül sor az emlékérmék anyagának véglegesítésére, névértékének és technikai paramétereinek meghatározására. Amennyiben a 2023. évi emlékérme-kibocsátási program tervezett tematikájával kapcsolatban észrevételt, javaslatot kíván tenni, azt legkésőbb 2022. március 9-ig teheti meg, a következő módokon:

  • Levélben: Magyar Nemzeti Bank, Társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóság, 1850 Budapest
  • Elektronikus levélben: [email protected]

Az MNB mérlegeli a beérkezett észrevételeket, javaslatokat, és azokról összefoglalót készít, amelyet a honlapján közzétesz.

Az MNB az észrevételekre egyedileg nem reflektál. A tematika részleteiről bővebb tájékoztatóért, kérjük látogasson el honlapjukra!

Ide kattintva szavazhat a 2023. évi emlékérme-kibocsátási program tematikáiról.

Kapcsolódó írásaink