Gazdaság

Rendkívüli támogatást kapnak a sertéstartók

Nagy István szerint az agrártárca minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy megsegítse az ágazatban dolgozókat

Az Agrárminisztérium (AM) négymilliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéstartók számára. Ennek keretében ők előzetes kalkulációk alapján kocánként húszezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan alkalmazható átmeneti támogatásokra vonatkozó uniós előírások lehetőségeit felhasználva – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Rendkívüli támogatást kapnak a sertéstartók
A minisztérium kezeli az uniós szintű válsághelyzetet
Fotó: Nagy István Facebook-oldala

A takarmány- és energiaköltségek drasztikus megemelkedése, az afrikai sertéspestis terjedése, valamint a kínai piac beszűkülése miatti rendkívül alacsony felvásárlási árak történelmi mértékű, uniós szintű válsághelyzetet idéztek elő – emlékeztetett a miniszter az Agrárminisztérium szombati sajtóközleményében.

A nehéz helyzetben az ágazat túlélése érdekében az AM négymilliárd forint keretösszeggel új támogatási programot hirdet meg a gazdálkodóknak. Ennek keretében – előzetes kalkulációk alapján – kocánként húszezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan alkalmazható átmeneti támogatásokra vonatkozó uniós előírások lehetőségeit felhasználva a sertéstartók – hangsúlyozta Nagy István, majd hozzátette, az új támogatási konstrukció és az ahhoz kapcsolódó miniszteri rendelet kidolgozása soron kívül megkezdődött.

Többek között arra is kitért, hogy a brüsszeli segítség hiányában a magyar kormány a számára rendelkezésre álló összes eszközzel eddig is minden lehetséges lépést megtett a sertéstartók helyzetének javítására. A miniszter az intézkedések közül kiemelte a hatékonyságot növelő telepi beruházások és fejlesztések támogatását, a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott állatjóléti támogatások forráskeretének tavalyi megemelését, a hitelekhez nyújtott százszázalékos kamattámogatást és a krízisbiztosítási rendszer bevezetését is.

Mint kiderült: mindezek mellett további segítséget jelent az ágazat szereplői számára a sertéshúsfogyasztás ösztönzése, a pultokban a sertéshús származási helyének zászlócskával történő jelölése a magyar hús megkülönböztethetősége érdekében vagy éppen az import hízóalapanyag és sertéshús kiemelt ellenőrzése is – sorolta Nagy István.

Az agrárminiszter elmondása szerint, a tárca minden rendelkezésére álló eszközt használni fog annak érdekében, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartókat megsegítse.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom