Gazdaság
Matolcsy György: Időszűkében a jegybankok

Most mindkét vezető jegybank igyekszik visszanyerni a szakpolitikai hitelességét, miután – hibásan – túl sokáig tartották fenn az infláció „átmeneti” jellegére vonatkozó álláspontjukat - mutatott rá a jegybankelnök, hozzátéve: a monetáris politika és a gazdaság számára fokozatosabb átmenetet kellett volna választaniuk az inflációs adatok folytonos félreértelmezése helyett.
„Az EKB nem fogja tudni egyszerre fenntartani mind a negatív kamatlábakat, mind pedig az eurozóna kötvénypiacaira gyakorolt nagyon erős befolyását. Az európai jegybanknak vagy a pozitív kamatlábak felé vezető sima utat kell választania, vagy pedig azt, hogy az adósság 100 százalékát felvásárolja, ahogy az elmúlt két évben is tette” - írta Matolcsy, aki szerint az idő még a legnagyobb jegybankok számára is szűkös erőforrás, ezért fel kell gyorsítaniuk a döntéshozatali folyamataikat. „Az inflációs narratívát elvesztették, de a jövőben várt infláció elleni háborút még megnyerhetik” - állapította meg a jegybankelnök.