Gazdaság

Dinamikus 2021-es bővülés

Hétindító. Nem kizárt a hét százalékot megközelítő éves GDP-növekedés, a negyedik negyedév is kedvező

A héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Eurostat is közöl adatokat, képet kaphatunk a tavalyi éves GDP-bővülésről. Ha a jegybank tovább emeli az egyhetes betéti kamatot, az a forintot erősítheti.

Dinamikus 2021-es bővülés
Több mint tíz százalékkal emelkedett az építőipar teljesítménye decemberben
Fotó: MH/Purger Tamás

Holnap közöl két adatot a KSH – ezek közül pedig az egyik kiemelkedő fontosságú, ez pedig a negyedik negyedéves GDP adat, amelyből egyúttal kiderül a tavalyi éves növekedés mértéke is. Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője lapunknak kifejtette, várakozásaik szerint a negyedik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 5,4 százalékkal haladhatta meg az egy évvel korábbit, míg a negyedéves növekedés 1,1 százalékot érhetett el, ezzel pedig a gazdaság tavalyi éves bővülése 6,8 százalék lehetett.

A negyedik negyedéves növekedés tehát gyorsulást mutathatott a megelőző negyedévhez képest. Az egyes ágazatok teljesítménye azonban eltérő lehetett. Az ipar az év utolsó negyedévében is csak kismértékben tudta segíteni a gazdaság bővülését, tekintettel az elsősorban a járműgyártást sújtó alapanyaghiányra. Ezzel szemben az építőipar teljesítménynövekedése jelentős, tíz százalékot meghaladó lehetett, de érdemben bővülhetett a szolgáltatások hozzáadott értéke is, elsősorban a növekvő kiskereskedelmi forgalomnak és a korlátozásmentes negyedév miatt bővülő vendéglátásnak köszönhetően. Felhasználási oldalról legfőképp a fogyasztás és a beruházások fokozódása húzhatták a növekedést, míg a nettó export az erős belső kereslet és a járműgyártás gyengélkedése miatt visszafoghatta azt.

Szintén holnap jelennek meg a decemberi építőipari adatok. Az elmúlt hónapokban az ágazat termelése mind havi, mind éves alapon kedvezően alakult, utóbbi esetében a növekedés meghaladta a tíz százalékot. A kétszámjegyű dinamika decemberben is fennmaradhatott, amit egyrészt a gyenge bázisidőszaki adat, másrészt a magas kereslet magyaráz. A kormányzati beruházások egy részének elhalasztása csökkenti ugyan a keresletet, de az továbbra is magas, és az így eltolódó beruházásokat pótolják a vállalati beruházások – mutatott rá Regős Gábor Csütörtökön ismét dönt a jegybank az egyhetes betét kamatáról, ami a mostani monetáris politikai keretrendszerben a legnagyobb hatással van a piaci kamatokra.

Bár a januári inflációs adatok jelentősen meghaladták az elemzői várakozásokat, inkább arra számítunk, hogy az egyhetes betét kamata nem változik, továbbra is 4,3 százalék marad. Amennyiben a Magyar Nemzeti Bank mégis szigorítana már a héten, az a forint árfolyamának erősödéséhez tudna vezetni.

Az Eurostatnál több adat is megjelenik, mint például a negyedik negyedéves GDP, a decemberi külkereskedelmi, ipari és építőipari adatok. Ezek közül a legfontosabb a GDP adat lesz. Az előzetes becslés alapján az eurózóna gazdasági teljesítménye a negyedik negyedévben negyedéves alapon 0,3, míg éves alapon 4,6 százalékkal bővült.

Az újabb adat módosíthat ezeken, illetve több tagország adata is ismertté válik ezzel párhuzamosan. Az adatokat már közlő tagállamok esetében jelentős szórás figyelhető meg: míg Ausztria teljesítménye negyedéves alapon 2,2 százalékkal esett, addig Spanyolországé 2,0 százalékkal bővült. Novemberben az Európai Unió ipari termelése 2,5 százalékkal, építőipari kibocsátása pedig 0,2 százalékkal növekedett.

Kapcsolódó írásaink

Lefelé indulhat az infláció

ĀHétindító. Némileg alacsonyabb, 7,2 százalékos pénzromlás várható, pénteken a Standard and Poor’s minősíti hazánk szuverén államadósságát