Gazdaság

Tegnap megkezdődött a 13. havi nyugdíj kifizetése

A bankszámlára a holnapi nap folyamán érkezik a várt összeg

A Magyar Posta szerdától kézbesíti a február havi nyugdíjkifizetés mellett, azzal egy időben a 13. havi nyugellátást is – közölte a társaság az MTI-vel.

Tegnap megkezdődött a 13. havi nyugdíj kifizetése
Nagy István: Meg kell becsülni az időseket, ezért is szükséges segíteni a megélhetésüket
Fotó: MH/Török Péter

A február havi nyugdíj és a 13. ha-vi illetmény összege egy utalványon érkezik, az utalványon a két tételt külön feltüntetve találják a címzettek. A kézbesítést két nappal korábban kezdik, az ütemezés a szokásos sorrendnek megfelelő, így egyes ügyfelek felkeresése korábban, de legkésőbb a nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napon megtörténik – írták a közleményben.

A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások csaknem felét készpénzben, postai kézbesítéssel fizeti az állam az érintettek számára. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan csaknem 1,2 millió állampolgár készpénzben, postai úton kapja meg ezt az ellátást – írta a Magyar Posta.

A novemberi nyugdíjprémium és a januári nyugdíjemelés után február­ban érkezik a 13. havi nyugdíj – jelentette ki Nagy István agrárminiszter közösségi oldalára feltöltött videójában tegnap. Azok, akik számlára kérik a nyugdíjukat, már holnap megkaphatják a várt összeget. Hangsúlyozta: a Fidesz–KDNP megbecsüli az időseket, hiszen ők is részt vettek hazánk felépítésé­ben. Éppen ezért a kormány döntött arról, hogy nemcsak nyugdíjprémium, de a 13. havi nyugdíj visszavezetése is megvalósul – magyarázta az agrárminiszter.

„Meg kell becsülni a nyugdíjasokat, ezért külön öröm, hogy a nyugdíjprémium mellé a teljes, a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány. Ne feledjük, az idősek megélhetését a rezsicsökkentés és több alapvető élelmiszer árának befagyasztása is segíti – nyomatékosította, majd hozzátette: – Márki-Zay Péter, a baloldal választott vezetője számtalan alkalommal támadta a 13. havi nyugdíj visszaadását. A baloldal visszahozná a múltat, és újra eltörölné a 13. havi nyugdíjat. Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a múlt!”

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom