Gazdaság
Idén is elismerik az ország legsikeresebb vállalkozásait
A verseny célja az olyan kezdeményezések megismertetése a közvéleménnyel, amelyek megkönnyítik a cégek mindennapjait, és mintául szolgálhatnak a nemzetközi vállalatoknak

Magyarország többek között azért csatlakozott az európai kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része az is, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat, és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához – jelentette ki György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár a tárca közleménye szerint.
Elmondása szerint a sikeres vállalkozások népszerűsítésére szükség van, mert jó például szolgálhatnak más cégek számára, segíthetik őket többek között a munkavállaló-barát környezet kialakításában.
„Bízunk abban, hogy ez a díj is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai cégek átvesznek már jól működő, sikeres modelleket, meghonosítanak máshol látott mintákat, ezzel pedig biztos munkahelyeket teremtenek, és így a magyarok a 2020-as évtized nyertesei lehetnek” – magyarázta az államtitkár.
Mint kiderült: az Európai Bizottság által először 2006-ban indított verseny a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programokat részesíti elismerésben. Célja az olyan kezdeményezések megismertetése az európai közvéleménnyel, amelyek megkönnyítik a vállalkozóvá válást, illetve a vállalkozások mindennapjait, és mintául szolgálhatnak a nemzetközi cégek számára is – hangsúlyozta az ITM.
Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra (EEPA – European Enterprise Promotion Awards) nonprofit szervezetek, önkormányzatok, állami szervek, társadalmi vállalkozások pályázhatnak legalább tizenöt hónapja működtetett, kifejezetten vállalkozásfejlesztési programokkal, hat kategóriában: a vállalkozói kedv ösztönzése, a vállalkozói ismeretek növelése, az üzleti környezet fejlesztése és a digitális átállás támogatása, a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése, a fenntartható átállás ösztönzése, valamint a vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért – ismertette a szaktárca.
Kitértek többek között arra is, hogy a díjra nemzeti és európai szinten lehet nevezni. A magyarországi szakmai zsűri az európai fordulóba két projektet juttat tovább. Kifejtették: az európai zsűri fődíját az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul.