Gazdaság

A napokban érkezik először az emelt minimálbér

A béremelés több mint egymillió magyar munkavállalót érint: tavaly a legkisebb munkabérért 250 ezren, a szakmunkás-bérminimumért hozzávetőleg 750 ezren dolgoztak Magyarországon

A napokban kapják kézhez a dolgozók az idei első bérüket, több mint egymillió munkavállalóhoz először érkezik meg a ja-nuártól jelentősen emelt minimálbér és szakmunkás-minimálbér is – közölte lapunkkal az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A napokban érkezik először az emelt minimálbér
Több fogalalkoztatott van hazánkban, mint a rendszerváltozás óta bármikor
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A kormány célja, hogy a dolgozók is részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből, így idén januártól közel ötödével, 200 ezer forintra nőtt a minimálbér, és már 260 ezer forint a szakmunkás bérminimum – emlékeztettek a közleményben.

A kötelező legkisebb keresetek háromszor nagyobbak 2022-ben, mint a 2009-ben voltak. Januártól magasabb a minimálbér, mint a Gyurcsány–Bajnai-korszakban az átlagbér volt – tették hozzá. A béremelés több mint egymillió magyar munkavállalót érint: tavaly minimálbérért mintegy 250 ezren, szakmunkás-bérminimumért hozzávetőleg 750 ezren dolgoztak Magyarországon – hívta fel a figyelmet a tárca. A bérminimumokkal együtt a magasabb bérkategóriákban is nőnek a fizetések.

A reálkeresetek közel kilenc éve emelkednek, még a járványhelyzet ellenére is. Egyre jobban megéri tehát dolgozni: a munkavállalók az elmúlt években átlagosan egy-egyhavi keresettel többet vihettek haza – hangsúlyozták.

Kiemelték: a kormány a kezdetektől világossá tette, hogy a minimálbér emelése nem veszélyeztetheti a hazai kis- és középvállalkozások működőképességét. A cégeket a magasabb fizetések kigazdálkodásában a kormány a munkát terhelő adók éves szinten 750 milliárd forint összértékű csökkentésével támogatja – tették hozzá.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények válságállónak bizo­nyultak. Ma már többen dolgoznak Magyarországon, mint a rendszerváltozás óta bármikor, 2010-hez képest harmadára csökkent a munkanélküliek aránya.

A foglalkoztatás bővülése mellett a magasabb bérek is javítják a magyar családok életminőségét. A minimálbérért dolgozók az emelések nyomán éves szinten 260 ezer forinttal többet vihetnek haza. A garantált bérminimumon foglalkoztatottak nettó keresete az egész esztendőre vetítve 327 ezer forinttal nő.” Hozzátette: „További könnyebbséget jelent a megélhetésben a családi adókedvezmény és idén januártól a fiatalok szja-mentessége is.

Egy háromgyermekes szülő évi 391 ezer forinttal többel gazdálkodhat, ha minimálbért, és 492 ezer forinttal többel, ha szakmunkás bérminimumot kap – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Mint kiderült: egy huszonöt év alatti munkavállaló a kötelező legkisebb keresetekből az emelésnek és az adó-mentességnek köszönhetően 620–795 ezer forinttal költhet többet saját céljaira. A dolgozó szülők februárban családi adó-visszatérítést is kapnak.”

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom