Gazdaság

Meghaladta a várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Idén számos intézkedés javítja tovább a magyar családok életminőségét és vásárlóerejét – A kormány a kedden életbe lépett élelmiszerárstoppal is könnyíti a megélhetést

A kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberben a koronavírus megjelenése előtti időszakra jellemző mértékben bővült – mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára tegnap az ITM közösségi oldalára feltöltött videójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

Meghaladta a várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom
Folytatódott az elektronikus kereskedelem lendületes térnyerése is
Fotó: MH

A KSH tegnapi közlése szerint tavaly decemberben a naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal, a nyers adat szerint 6,7 százalékkal, az év egészében – a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt – 3,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma. Cseresnyés Péter hozzátette, az ágazat teljesítményjavulása 2021-ben hat hónapban érte el vagy múlta felül a hatszázalékos szintet. A kiskereskedelmi forgalom 2010 januárjához képest majdnem másfélszeresére nőtt Magyarországon.

Elmondása szerint folytatódott az elektronikus kereskedelem lendületes térnyerése is, a december minden idők legerősebb hónapja volt az online értékesítésben. Az internetes és csomagküldő kereskedelem éves forgalma 2020-ban lépte túl először az 1000 milliárd forintot, 2021-ben már jócskán 1300 milliárd forint fölé nőtt.

Az államtitkár kiemelte, hogy idén számos intézkedés javítja tovább a magyar családok életminőségét és vásárlóerejét. Példaként említette, hogy a minimálbér emelése vagy a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetése a háztartások bevételeit növeli, a családi adó-visszatérítés és a fiatalok szja-mentessége pedig több pénzt hagy az embereknél.

Cseresnyés Péter arra is kitért, hogy a járvány és a drasztikusan emelkedő világpiaci energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok és az élelmiszerek ára. A kormány a benzinárstop és a kamatstop után a kedden életbe lépett élelmiszerárstoppal is megkönnyíti a megélhetést – mondta az államtitkár, aki egyúttal jelezte, főként a gyermekes családok és az idősek védelme érdekében döntöttek az újabb beavatkozásról.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője lapunknak elmondta: komoly pozitív meglepetést hozott a kiskereskedelem decemberi teljesítménye. A nem élelmiszer-kiskereskedelem esetében havi alapon valamivel több, mint egyszázalékos növekedést mért a KSH. A meglepően gyenge november után a fogyasztók végül decemberre halasztották a vásárlásokat. Így végül viszonylag erősen zárhatta ez a szektor a 2021. évet – magyarázta. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője lapunknak elküldött közleményében kiemelte: a külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása későbbre várható, azonban kedvező, hogy a külföldi vendégek száma is fokozatosan élénkül.

Kifejtette: mivel a járvány előtt a hazai kiskereskedelmi forgalom mintegy hét százalékát a külföldi vásárlók és a bevásárlóturizmus adta, a külföldiek visszatérése később jelentős lendületet adhat a kiskereskedelemnek, azonban feltehetően fokozatosan valósulhat meg, mivel több országban megjelent a delta és újabban az omikron variáns, ami visszafogja a nemzetközi turizmust, valamint az Európán kívüli országokból még nem várható a turisták megjelenése.

Kapcsolódó írásaink