Gazdaság
A világ egyik legjobb devizája lett a forint januárban – Meddig tarthat a szárnyalás?

Ezzel a tavaly év végén elmaradt javulását is bepótolta a magyar deviza, illetve a régióban is felülteljesítő volt. Sőt, ha tágabban nézzük, akkor az egész világon alig volt a forintnál jobban teljesítő deviza az év elején - olvasható Beke Károly, Portfolio.hu-n megjelent írásában.
Nagyot ment a forint a régióban
Majdnem 4 százalékos erősödéssel zárta a forint a januárt az euróval szemben, így az év végi 370-es szintről eltávolodott 355 környékére. Sőt, ennél alacsonyabban is járt, a mélypont 352 alatt volt a hónap első felében.
A forint erősödése nem csak önmagában volt említésre méltó, a régióban is felülteljesítő volt a magyar deviza, hiszen a lengyel zloty egy hónap alatt 0,2 százalékkal, a cseh korona pedig 2,2 százalékkal erősödött az euróval szemben. Ezzel a forint nagyrészt ledolgozta a tavaly év végi alulteljesítését.
Többször írtunk arról, mi váltotta ki a forint ritkán látható erősödését, röviden címszavakban összefoglalva:
- Tavaly év végén a kedvező hírek ellenére sem tudott erősödni a forint. Bár az MNB sikeresebb volt a negyedév végi rendszeres piaci turbulencia kezelésében, decemberben így is inkább a gyengülés volt az irány. A külföldi szereplők devizaéhségének elmúltával azonban hirtelen fordult a hangulat, és a forint be tudta pótolni az év végén elmaradt erősödést.
- A befektetők szemében egyre hitelesebb az MNB kamatemelése.
- Az orosz-ukrán konfliktustól eltekintve jó volt a hangulat a piacon.
- A kormány 2021 végén elmozdult a fegyelmezettebb költségvetési politika felé (kiadások befagyasztása, hiánycél csökkentése), ami szintén pozitív üzenet volt a befektetők számára.
A fentiek eredményeként az utóbbi egy hónapban jelentős pozitív változás volt a forint pozicionáltságában, a külföldi befektetők évek óta nem látott tempóban vettek fel long pozíciókat, illetve építették le korábbi shortjaikat.

Az egész világon alig találni a forinténál jobb teljesítményt
Látva a forint kimagasló teljesítményét a régióban érdemes egy kicsit tágabb kitekintést tenni. A világ fontosabb devizáinak dollárral szembeni teljesítménye alapján is kiemelkedik a forint januári produkciója.
Egész januárban csak a chilei peso, a brazil reál és a dél-afrikai rand teljesített a forintnál jobban, így kis híján még a dobogóra is felkerült a magyar deviza.
A lista érdekessége egyébként, hogy nem csak a forint talált hirtelen magára, 2021 utolsó három hónapjában a chilei peso és a dél-afrikai rand is a legnagyobb vesztesek között volt. Ez is azt támasztja alá, hogy nem magyar specifikus mozgások jellemezték elsősorban az év elejét, hanem a globális hangulat és befektetői pozicionáltság fordult élesen.
A forint szempontjából annyi történt az utóbbi hetekben, hogy az MNB újabb 50 bázisponttal emelte az alapkamatot és elkezdte csökkenteni a különbséget az irányadó rátához képest. Ez jelképes lépés lehetett a piac szempontjából, tavaly ugyanis a két kamatszint szétválasztásakor néhány befektető attól tartott, hogy ezzel „próbálja megúszni” a nagyobb kamatemelést a jegybank. A régióban továbbra is a magyar irányadó kamat a legmagasabb. Ugyanakkor az infláció a várakozásokkal ellentétben nem tetőzött novemberben, a decemberi áremelkedés is 7,4 százalékos volt és a szakértők szerint az év elején az átárazások még hozhatnak kellemetlen meglepetéseket.
Hosszabb távon persze az infláció lassú csökkenésnek indulhat, ha pedig ezzel párhuzamosan folyamatosan emelkedik az irányadó kamat, akkor javulhat a forint szempontjából kulcsfontosságú reálkamat. Lehet, hogy a javulás lassabb lesz, mint korábban vártuk, de az év végén szinte biztosan magasabb lesz a magyar reálkamat, mint most.
Ez pedig a következő hónapokban is támogathatja a forintot. Vagyis, ha nem romlik el jelentősen a nemzetközi hangulat, akkor elvileg a legfontosabb hazai tényező a magyar deviza mellett szólhat. Ezen persze könnyen változtatna például egy orosz-ukrán fegyveres konfliktus, ami csökkentené a kockázatvállalási hajlandóságot.
Az elemzők többsége ennek ellenére egyelőre úgy gondolja, hogy 2022-ben a 350-360-as euró-forint árfolyamsáv lesz a jellemző, vagyis látnak a forint szempontjából negatív kockázatokat is, mint például a fejlett gazdaságok beinduló kamatemelései, amelyek a forint eszközök kamatprémiumát mérséklik.
A cikkhez kapcsolódó részletekért és diagramokért kattintson ide.