Gazdaság
Újabb könnyítés a Szép-kártyás élelmiszer-vásárlás
Megvásárolható alaptermékek
„A vevőink a melegétel-szolgáltatás esetében már eddig is gyakran használták Szép-kártyájukat az érintett SPAR üzletekben, és azt reméljük, hogy az élelmiszerekre vonatkozó újabb lehetőséggel még kényelmesebbé és vonzóbbá tehetjük a vásárlást üzleteinkben” – mondta tegnap Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője a közleményük szerint.
Emlékeztettek, a vonatkozó kormányrendelet értelmében az alkoholtartalmú folyadékok kivételével szinte minden élelmiszer megvásárolható a plasztikkártyával. A SPAR-ok önkiszolgáló kasszáinál nem lehet Széchenyi Pihenőkártyával fizetni, illetve az online élelmiszer-vásárlás esetén is kizárólag a helyszínen történő fizetéskor használható ez a fizetési megoldás. Az Auchan szintén tegnap közölte, az új rendeletnek megfelelően elfogadják a Szép-kártyákat.
A hagyományos kasszáknál fizetéskor a blokkon, az önkiszolgáló kasszáknál pedig egy külön soron lesz látható, hogy mekkora összeget tesznek ki kosarunkból az élelmiszerek, amit bármelyik zsebből le tudunk vonni a Szép-kártyáról – írták. A vásárlás többi részét pedig a szokásos módon bankkártyával vagy készpénzben lehet kiegyenlíteni, az online rendeléseknél itt sem használható ez a fizetési megoldás.