Gazdaság
Kiváló éve lehet az építőiparnak a lakásépítések és -felújítások miatt a szakszövetség szerint
Segít a Zöld Otthon Program

A szervezet úgy vélekedik, hogy idén is a lakásépítés és -felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények adják majd az építőipar teljesítményének javát. Eközben a mélyépítés , a vasút- és infrastruktúra-építés esetében nem számítanak bővülésre. Ezt azzal magyarázzák, hogy hazánkban tavasszal lesznek az országgyűlési választások, ami egyben ennek a beruházási ciklusnak a végét is jelenti a szektorban.
Ezért az elkövetkező időszakban kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti. Az ÉVOSZ ugyanakkor jelezte, ez viszont a magánszektoroknak előnyt jelent, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás, így az év végére a kereslet-kínálat várhatóan csaknem egyensúlyi helyzetbe kerülhet.
A szakszövetség adatai szerint megközelítőleg 35 ezer ingatlan van kivitelezés alatt jelenleg, ebből nagyságrendileg 25 ezer készülhet el a mostani szerződések alapján. Ezen a területen kiemelten fontos a Magyar Nemzeti Bank zöldotthonteremtési programja, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti az építkezéseket. A fentiek mellett a becslések szerint 250 ezer lakást újíthatnak fel.